
Divat
WORKSHOP SECRETS: METROPOLITAN UNIVERSITY
Üdvözlünk a műhelyben!
Emlékszem az utolsó gimnáziumi évem minden egyes pillanatára. Így arra is, amikor bejelöltem a jelentkezési lapon azokat a felsőoktatási intézményeket, melyek akkor és abban az életszakaszban leginkább megfeleltek annak (nyilván az összegyűjtött pontjaim sem voltak másodlagos tényezők), ahogyan elképzeltem az elkövetkezendő 3-5 évemet.
Ugyanakkor valami megváltozott az elmúlt években (a koromat is beleértve, de azt inkább ne boncolgassuk). Egyre több magán, főiskolai, egyetemi, valamint OKJ-s képzés indult iparművészeti és designer területen, ennek pedig megvannak a negatívumai és pozitívumai egyaránt. A választás lehetősége sokkal szélesebb spektrumon mozog, ugyanakkor hogyan tudja az elkövetkezendő generáció kiszűrni a számára tökéletes képzést? Ebben próbálok most segíteni a felvételizőknek, hiszen “Workshop Secrets” rovatom ezúttal egy különleges helyről jelentkezik, mégpedig a Budapesti Metropolitan Egyetem BA kézműves öltözék és MA divattervezői szakának műhelyéből. Onnan, ahol sok tervező pályafutása indult az elmúlt öt évben.
Ha valaki bizonytalan még a pályaválasztását illetően, ugyanakkor abban biztos, hogy nagy valószínűséggel a divattervezői szakmát választaná most remek ihletforrásként szolgálhatnak az alábbi gondolatok. Az egyetem műhelyébe érkezve elsőként a Nubu egyik tervezőjét, Kovács Adélt “kaptam el” pár szóra. Kíváncsi voltam, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb hazai designer brandje kreátoraként hogyan látja jelenleg a magyar felsőoktatás felkészültségét.
„A mi képzésünkön óriási különbség a többi intézményhez képest, hiszen az oktatók mindegyike a hazai, illetve sok esetben a nemzetközi divatszakma aktív résztvevői. Nagyon fontos, hogy mi nem jelmeztervezőket szeretnénk képezni. Véleményem szerint ez nagyon jó, mert nagyobb spektrumú szemléletet ad a leendő tervezőknek. A gyártásorientált aspektus pedig cseppet sem elhanyagolható, ezért fontos szempont számunkra. A hallgatók mindegyik a maga nemében egyéniség. Mindemellett nagyon hasznos, hogy minden tanártól más-más impulzusok érik őket. Mentorként szeretünk rávilágítani különleges technikákra és opciókra, illetve én személy szerint azt is szem előtt tartom, hogy mit nem kaptam meg vagy inkább hiányoltam egykor diákként. Emiatt szerintem nagyon sokat tudok hozzátenni, illetve olyan kérdéseket felvetni, amelyek nagyon fontosak.”
Adél érdekes gondolataival arra is rávilágított, hogy a diákok alapvető hozzáállását a feladatokhoz nagyon fontos segíteni, hiszen a tudatos építkezés jelentős hatással van a végső produktumra. A koncepció tökéletes kidolgozása, a célcsoportok meghatározása, a probléma megoldási metódusok, valamint a ruhák funkciójának való megfelelés, a testalkatok ismerete, illetve az anyagok együttműködése elengedhetetlen. A cél: a hallgatók ne fussanak felesleges köröket, hanem a tudatos alkotásra koncentráljanak.
„Szerintem úgy kell elkezdeni tervezni, hogy rajzolsz, majd a babán is építed az egészet – aztán átgondolod és következtetéseket vonsz le, hogy még időben változtathass rajta. A tervezés és kivitelezés között még számtalan fontos momentum történik. Ez egy oda-vissza folyamat, gondolkodni kell egyfolytában, hiszen ha valami nem működik, arra megoldást kell találni technológia aspektusából. Többek között ebben is segítünk a tanítványainknak.”
Hogy miért jó egy sikeres és aktív designerre hallgatni? A válasz egyszerűbb mint gondolnánk. Segít, hogy reális képet kapjanak a tanulók a kortárs divatszféráról, ismertesse a hazai vásárlói szokásokat és igényeket, prezentálja az eladási technikákat. A NUBU kreátorának elmondása szerint sikerekre és kudarcokra egyaránt szükség van, sőt, minél több hatás éri, annál sokszínűbb lesz a designer, akire kivétel nélkül igaz az a bizonyos “a jó pap holtig tanul” mondás. A piacon az igények és a lehetőségek is folyamatosan változnak.
Saját diákjaim körében jómagam is szeretek nagy hangsúlyt fektetni a prezentációkra. Ha tetszik, ha nem – onnantól kezdve, hogy a piac részese akarsz lenni elengedhetetlen tökéletesen beszélni magadról vagy pontosabban a munkádról, hitvallásodról. Számomra a Budapesti Metropolitan Egyetem tervezői szakának egyik nagy pozitívuma az önreprezentációra egyaránt fókuszáló képzés. Adél azt is hozzátette, hogy manapság sokkal nehezebb figyelemfelkeltővé válni egy diplomakollekciónak, éppen ezért sokszor tanácsolja hallgatóinak, hogy érdemes olyan társadalmi, szociológiai, valamint kulturális szituációkra reflektálni munkáikkal, melyek erős aktualitást sugallnak.
Egyúttal pedig át is tértem egy szintén nagyon fontos témára, hiszen írásaimban sokszor említettem a frissen végzett diákok egyik legnagyobb akadályáról. Nevezetesen a “multitaskingról”, tehát képesnek kell lenniük több területet uralni, szakmai tudást elsajátítani. Egy mai tervezőnek egyszerre kell alkotnia, menedzselnie a márkáját, valamint egy bizonyos szinten érteni a marketinghez és social media platformokhoz. A METU egyik nagy előnye, hogy adott esetben a diplomamunkák vizuális anyagának koncepciótervezése (tehát a kampány elkészítési módja) a szakmai konzultációk részét képezik, csakúgy mint a vállalkozásfejlesztés (na de erről majd később!).
„A kampányok esetében sokat meghatároz a styling. Ez legalább annyira kiemelheti, mint elronthatja egy több éves munka eredményét. Mi szeretjük 100 %-osan támogatni a diákokat, így a konzultációk alkalmával minden részletre kitérünk. Személy szerint én előszeretettel adok nekik plusz feladatokat ennek segítésére. Például egy cipős styling feladatot, amely segítségével arra szeretnék rávilágítani, hogy egy teljes egészben gondolkozzanak, tehát alaposan építsék fel a koncepciót a kész ruháktól az összes kiegészítőig. Az önkifejezés tökéletesítése nálunk a képzés része.”
-mesélte Kovács Adél
Akárcsak a megfelelő alapok biztosítása, hiszen az egyetem első évében BA képzés formájában kézműves oktatás folyik, amely aztán fokozatosan kezd specifikálódni. Az első szemeszter hangsúlyozni kívánja bizonyos érzékek, valamint alkotói szemléletmód erősítését. Grafikai feladatok, formai rálátásra reflektáló munkák egyaránt erősítik mindezeket, hogy aztán az év végén az oktatók tanácsára megvitassák a mesterképzés mely csapásiránya lenne kedvezőbb egy-egy diák számára (így például többek között textil – vagy divattervezés).
Miközben Adél lelkesen mesélt nekem az iskola pozitívumairól és személyes élményeiről, benyomásairól lassan, de biztosan a tanítványok korábbi munkái felé vettük az irányt. A tervező hosszasan mesélt egyedi látásmódjukról, így például Mészáros Lúcia alaposságát és alázatát emelte ki “Moldva” kapszulakollekciója kapcsán, amelyet egy csángó inspirációra építette a leendő designer. Lúcia izgalmasan ötvözte szabásvonalak, valamint anyaghasználat tekintetében a tradicionális népi viseleteket a sportruházatok jellegzetességeivel. A harmadéves hallgató legújabb feladata egy bauhaus ihletforrásra épülő kollekció lesz, amelyről később ő maga is beszélt nekem a műhelyben. Lúcia félkész kreációi már most remekül utaltak a kint és bent kettősségére, valamint a sűrűn rendezett ablakok tagoltságára.
Következő megállóm Konsánszky Dóra konzultációja volt, ahol nem csak az egyik számomra legkedvesebb tervező (nevezetesen Dóra) mesélt az intézményről és tanítványairól, hanem kiemelkedő tehetségű diákjai is megosztották velem aktuális projektjeik részleteit.
„Úgy gondolom, hogy ez a rendszer egészen más a jelenleg fellelhető egyéb képzésekhez képest. Ez a három plusz két éves oktatás nagyon érdekes, mert rengeteg tehetséggel volt alkalmam találkozni. A vezetőség egyik legfontosabb célja az volt, hogy olyan tanárokat involváljanak, akik teljes egészében átlátják a szakmát és jelenleg is aktív résztvevői, ezzel pedig csatlakozva a nemzetközi mintákhoz és színvonalhoz. Természetesen nem elhanyagolható az ‘alapanyag’, tehát az alapvető fogékonyság és tehetség, amely évfolyamonként változó. Ugyanakkor mindig akadnak láthatóan rendkívüli módon kiemelkedő tanítványok.”
-részletezte Dóra
Eközben Virág Anita, másodéves MA-s hallgató kezdte ‘élesíteni’ prezentációját legfrissebb munkája kapcsán. Anita tájépítő mérnökként diplomázott korábban, éppen ezért egy egészen izgalmas látásmóddal vágott bele az egyetem mester képzésébe. Dóra elmondása szerint Anita esetében rendkívüli volt, hogy ilyen területen végzett előképzettség nélkül az egyik legizgalmasabb diplomamunka tervekkel állt elő az év folyamán.
„Pont most mondtam Anitának, hogy ez az a pont, ahol nem szabad elrontania. Annyira egyben van a koncepció és olyan izgalmas az egész munka, hogy nagyon sokat számít majd a kreációkról készülő fotóanyag, modellválasztás és styling.”
-tette hozzá Konsánszky Dóra, a konsanszky márka megálmodója
Mindeközben Anita felé fordultam, akitől mindenképp szerettem volna megtudni, miképp készítik fel a piacra lépésre diploma után. A tervezőpalánta megosztotta velem, hogy “Vállalkozásfejlesztés” névre keresztelt órájuk kifejezetten ezt a területet fedi le, valamint épp aktuális, hiszen mostanában kellett leadniuk féléves munkájukat. A feladat szerint mindenkinek a saját (vagy éppen tervezett) márkának üzleti tervével kellett előállnia annak minden lehetőségét, opcióját és buktatójára tekintettel. Dóra hozzátette, hogy ő személy szerint előszeretettel kéri a hallgatókat weboldaluk felépítésének körülbelüli megtervezésére, valamint ún. előkalkulációra, miszerint egy-egy értékesíthető terméket milyen áron érdemes eladni, ha számításba veszik az anyagköltséget és munkaidőt.
„Először is tudni kell rólam, hogy felvidéki vagyok, így a korábbi tanulmányaimat is ott végeztem. A kollekcióm inspirációs forrása a szocialista építészet volt. Kiválasztottam három karakterisztikus épületet, melyek Pozsonyban találhatóak és a szocializmus korában épültek. Így esett a választásom a tévétoronyra, a hídra, valamint a rádió épületére. Tanulmányoztam a felépítésüket és jellegzetes jegyeiket, ezeket szerettem volna a ruháimon is visszaadni szürke, sárga és piros színekben, illetve struktúrákban, felületekben és anyaghasználatban. Valamint a végső rajzaim a ruhákról linómetszettel készültek.”
-mesélte Anita
Horváth Renáta szintén az MA képzés egyik ígéretes tehetsége. Virág Anita után ő is megosztotta velem rendkívül látványos és következetes ruhakölteményeit és az ahhoz készült inspirációs gyűjtést.
„Őszintén szólva én ezt egyúttal a diplomamunkám előtti fontos kísérletként fogtam fel, mert nagyon közel éreztem magamhoz a feladatot. Valójában három Bernini szoborból indultam ki, így ezek formai és strukturális részleteit ragadtam ki, majd segítségükkel megpróbáltam létrehozni, újraalkotni különböző matériákból ezeket a részeket. A ‘Proserpina elrablása’ esetében a kéz és a bőr gyűrődését választottam. ‘Szent Teréz extézisát’ érdekes módon a szobor hátsó részének egy darabja alapján dolgoztam fel, valamint az arany vonalakat emeltem át a ruhára. Ebben az esetben a gyűrődést a földi lét kivetülésének, míg utóbbit sokkal inkább az isteni fény, valamint energiák manifesztációjának tulajdonítottam. A csavar talán annyi lehet, hogy mindezt általam kidolgozott kötött kreációban alkottam meg. Mindemellett a Laokoon szoborcsoportra reflektáló részletek egy fonott nadrágban jelennek majd meg.”
Renáta remek koncepciójával és ígéretes tehetségével azonban cseppet sem ért véget a sor. Wolf Bettina milliméter pontossággal elkészített organza alkotásai és a geometrikus formavilág, illetve kihajtható részletek elképesztő hozzáértésről tettek tanúbizonyságot. Mentora, Konsánszky Dóra láthatóan nagyon büszke a lány munkáira, melyek már-már objektnek nevezhetők, ráadásul nem is olyan régen díjazták.
„Az alkotáskor legmélyebb jelentéssel, értékekkel bíró dolgok inspirálnak és azok pszichológiája. A tavalyi munkám a japán építészeten alapult, ugyanakkor abban az esetben is inkább az egész filozófiáját és az épületben való élés pszichológiáját kutattam. A diploma után mindenképp szeretném folytatni a hordhatóbb ruhákon ezt a technikát, éppen ezért mindenképp keresem a tökéletes egyensúlyt ebben a félévben. Habár jelenleg szinte biztos vagyok abban, hogy alkalmi ruhák esetében működhetne leginkább ez a kivitelezés. Ugyanakkor a diplomával most egy picit csúszni fogok, mert a következő félévben ERASMUS ösztöndíjjal Dániába megyek tanulni, amely mindenképp óriási hatással lesz rám szerintem. A fejlődés nagyon fontos számomra.”
-részletezte Bettina
Dórával és tanítványaival való izgalmas diskurzusunk után egy picit “átnéztem” a szomszédos terembe, ahol Mészáros Lúcia hallgató éppen Fazekas Endrével konzultált legfrissebb kollekciója és az eddigi munkái közti látványos kapcsolat okán.
Endrének ez az első szemesztere az egyetemen oktatóként. Az éppen aktuális “fehér inges” feladatot saját kurzusán adta tanítványainak. Ebben a félévben egy klasszikus ruhadarabot kellett újraértelmezniük – szerkezeti vizsgálatot követően. Ez egy visszatérő gyakorlat a leendő tervezők számára, idén pedig a fehér inget kellett saját alkotói nyelvükre lefordítani az évfolyam tanulóinak.
„Lúcia egy nagyon finom témát választott a fehér ing tematika átdolgozására. Egy klasszikus ing szabásvonalainak rendszerét, egy bársonyszalagból test köré épített hámrendszerrel hozta vissza a feladatban. A hám vonalai, több kevesebb módosítással, egy ing szerkezeti vonalrajzát jelenítik meg a testen. A szalagok által határolt területek, egymástól független szerkezeti egységeket jelentenek, egymástól külön szabott alkatrészeket. Ezek helyzetének változtatása (a hámokon történő mozgatással) adja meg Lúcia munkájának esszenciáját, amikor ezek a részek kisimulnak, a darab egy klasszikus ing illúzióját kelti, ha az alkatrészeket elmozdítjuk, akkor pedig egy ingből kiinduló, ám mégis teljesen új ruhadarab születik. Az ilyen projekteket szerintem remekül segíti a képzés azon sajátossága, hogy egyszerre történnek a tervezés művészeti és technológiai konzultációi. Így alapvetően kialakul egy remek metódus a diákokban és egyszerre több szempontot is figyelembe vesznek már a kezdetekkor. Szerintem így sokkal hatékonyabban lehet érvényesülni a szakmában.”
-tette hozzá Fazekas Endre
Közben Lúciát arról kérdeztem, hogyan tervezi a pályafutását a BA diplomát követően, valamint van-e olyan elem, védjegy, amelyet már most szívesen beleépít minden egyes kreációjába?
„Nagyon szeretem, hogy a tanáraink bizonyos tekintetben hagyják, hogy a saját utunkat járjuk. Lehetőségünk van a személyes hangunk megtalálására az alkotás során és a feladatok segítségével, amelyeket időről időre kapunk a képzés alatt. Természetesen ha látják, hogy elakadtunk, akkor rögtön segítenek, illetve rámutatnak olyan pontokra, ahol még lehetne csiszolni az összképen. A szakmai gyakorlatokat nagyon szeretem, mert rengeteg dogot tanulok ilyenkor.”
-árulta el Lúcia a tapasztalatai alapján
Mindemellett nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a fiatal tehetség már összetetten gondolkozik leendő márkája kommunikációjáról és social média jelenlétéről. Ez pedig azt hiszem egy nagyon fontos felismerés lehet minden frissen diplomázó iparművésznek, hiszen lehet bárki bármennyire tehetséges, ha a tudását, művészetének értékeit nem tudja következetesen közvetíteni.
A hazai divatélet követőinek bizonyára feltűnt, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem tervezőinek munkái egyre több helyen bukkannak fel, így például számos színvonalas esemény biztosít platformot számukra bemutatkozás vagy pályázati felhívás címén. A Marie Claire Fashion Days az egyik legfontosabb állomása mindennek, azonban az elkövetkezendő félévek további lehetőségeket rejtenek magukban. Hamarosan remélhetőleg a Tesla-ban, valamint a Francia Intézetben szintén izgalmas programokkal debütálnak a következő designer-generáció legígéretesebb tagjai.
Az egyre izgalmasabb műhelylátogatásom utolsó körében Juhász Nórával beszélgettem, miközben tanítványaival éppen a féléves vizsgamunka részletein dolgozott. Nóra feladata elsősorban a művészeti, az alkotói szemszög képviselése, illetve a tervezési szakaszok végigkísérése az ötlet születésétől a kivitelezésig; valamint az öltözék-, divat szakkal szorosan összekapcsolódott specifikusabb terület koordinálása (így például a kötött anyag formatervezés). Ez pedig egy olyan terület, amely nem feltétlenül jelenik meg más hasonló oktatással foglalkozó intézményben. A Nórából sugárzó pozitív szemlélet, valamint lelkesedés láthatóan nagy hatással van a hallgatókra, így én is örömmel hallgattam gondolatait a képzés sajátosságairól.
„Az iskola egyetemi szinten működik, ennek megfelelően az oktatás struktúrája, BA illetve MA szinten a stabil alapoktól a szakterületek legmagasabb szinten való elsajátításának ad teret. Az iskola a művészeti oktatás hagyományos értékeit szem előtt tartva, nagy hangsúlyt fektet a világban történő aktuális rezgések felismerésére és integrálására az oktatásban. Ennek megfelelően képes változtatni, megújulni a világra nyitott szellemiséget tükrözni. Elismert és a szakmájukban sikeres tanárok tanítanak, illetve a folyamatos technológiai fejlesztésekkel, a szakterületekre bontott oktatói termek folyamatos modernizálásával, géppark növelésével szintén többet ad, mint a hasonló oktatással foglalkozó intézmények.”
Nóra továbbá azt is hozzátette, hogy a kihívásokra reagálni képes tanulóknak a minőségi oktatás, a technológiai fejlődés, az internet adta lehetőségek jó alapot adnak ahhoz, hogy bárhol a világban érvényesülni tudjanak. Többek között ez a felfogás is közrejátszott abban, hogy az iskola nevét idén Metropolitan-re változtatta.
„Jellemző az itt tanuló hallgatókra, hogy már a kezdeti időszakban kutatják, felismerik, és keresik a kapcsolatot azokkal a cégekkel, emberekkel, akikkel és amilyen irányban a jövőjüket képzelik. Az iskola ebben is tud segítséget nyújtani. Például a gyakorlati időszak során lehetősége van a hallgatóknak a piacon jelenlévő cégeknél, tervezőknél élesben tapasztalatokat szerezni. Van példa arra, hogy a hallgató a diploma megszerzésével a gyakorlati helyén vállalt főállást és azóta is ott építi a karrierjét. Egy másik ide tartozó és fontos dolog – a hallgatókat bátorítjuk arra, hogy az itt megszerzett tudásukkal, tapasztalataikat és a magukban lévő tehetséggel és akarattal felvértezve félig piaci körülmények között is megmérettessék magukat. Természetesen nem magukra hagyatva, a művésztanárokkal, szaktanárokkal folyamatosan konzultálva. A félig piaci környezetet úgy értem, hogy számos nemzetközi cég állami, vagy médiumok által szervezett pályázatokon, bemutatókon, versenyeken indulnak a hallgatóink. A példák azt mutatják, hogy nem eredménytelenül.”
Mint azt korábban említettem, a legtöbb induló márka sok esetben a nem megfelelő kommunikáción és üzleti hozzáálláson csúszhat el. Épp ezért az oktatót arról is kérdeztem, hogyan készítik fel a hallgatókat az értékesítésre és a self-marketingre a kreatív folyamatok és iparművészeti eljárások mellett?
„Az egyetemen a művészeti szakok mellett üzleti-, gazdasági-, és kommunikáció-képzések is vannak. A vállalkozási ismeretek nem pusztán ezeken a területeken nagyon fontosak, ugyanolyan fontos fejleszteni a vállalkozói gondolkodásmódot és készségeket a kreatív területeken is. A bürokratikus útvesztők csapdái a pénzügyi vállalkozásfejlesztési ismeretek hiánya idő előtt gáncsolhat el egy alapjában véve sikerre ítélt vállalkozást. Ezen alapok elsajátítását nem elég az egyetemi évek után elkezdeni, pont ezért létfontosságú az oktatása. A négyszemközti konzultációk lehetőséget adnak arra, hogy a hallgató az elképzeléseit a formai terveken és modellezésen túl képes legyen a saját szavaival is érthető módon megosztani. A folyamatos konzultációk segítik őket abban, hogy a kivitelezett tárgyakat minél jobban kommunikálva prezentálják.”
A tervezői képzések látványos elterjedése nem új keletű téma (manapság pedig relevánsabb, mint valaha). Így mondhatni a verseny is egyre nagyobb a végzett diákok között, akik sorra vágnak bele saját márkájukba. A kérdés adott: vajon hogyan tűnhet ki egy friss diplomás tervező?
„A kérdés, hogy tervezőként milyen utat választ, hogyan definiálja ezeket a fogalmakat: siker, kitűnni vágyás, ismertség… stb. Folyamatos önellentmondásba ütközünk, ha csupán a tömeg diktálta recepteket használva próbálnánk a tömegből kitűnni…. A ‘receptek’ keresése helyett én elsődlegesen az önismeretre, az őszinteségre, önazonosságra való törekvést javasolnám. A szűk környezetünket és a tágabb értelemben vett világ megismerését tartom fontosnak! Nem elhanyagolható, hogy aki kulturális piacon ki akar tűnni, sajátítsa el a közlésre való képességet. Próbáljon közölni valami érdemit! Ha ezen hozott vagy elsajátított képességek társulnak a kitartó munkával és egy kis szerencsével, illetve az általad említett (mai világban) professzionális sales és marketing eszközök használatával, akkor kitűnhet egy alkotó művész, egy tervező.”
A Budapesti Metropolitan Egyetemen töltött napomon rengeteg izgalmas designer tanonccal és szakmailag elismert hozzáértővel volt alkalmam beszélgetni. A teljes képet – melyet ez idő alatt kaptam a légkörről és a divat műhelyben megbúvó hozzáállásról – egy szóval tökéletesen lehet jellemezni. Ez pedig az összhang. Jó volt hallgatni az optimista és erőtől fűtött gondolatokat, szemlélni a diákok tervekkel és ötletekkel teli csillogó tekintetét, valamint a tanárok büszkeséggel és örömmel tarkított arcát.
Fotók/Photos: Zsófia Jámbor
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
