
Divat
Tudatosság, harmónia és egy új generáció – Kárpáti Krisztinával beszélgettünk
Kárpáti Krisztina neve és arca ismerős lehet minden olvasónk számára, hiszen saját eseményeink egyikén már köszönthettük őt vendégként, arról nem is beszélve, hogy a hazai divatélet egyik meghatározó szakembere hosszú évek óta. Most ismét egy asztalhoz ültünk és egy tartalmas interjúban mesél magáról, pályafutásáról és a TOMS márkához fűződő viszonyáról. A Mod’Art fashion management képzésén hallgatók sorát – egyúttal a következő generációt – oktató Krisztina érdekes és inspiráló gondolatai garantált feltöltődést ígérnek. Tartsatok velünk!
Legutóbb az Absolut StudioFlow kerekasztal-beszélgetésünkön volt alkalmunk hosszabban beszélgetni. Az rögtön feltűnt, hogy a TOMS szakmai szempontból egy nagy szerelemgyerek számodra. Hova vezethető vissza ez a nagy kötődés?
Talán két évvel azelőtt olvastam először a TOMS-ról, hogy a brand megjelent Magyarországon és rögtön megragadott a márka szellemisége és küldetése, illetve a cipők is nagyon tetszettek. Aztán amikor a TOMS-ot választottam az első design.hu-n megjelent cikkem témájául, az anyaggyűjtés során egy nap megtudtam, hogy Pék Zsuzsi, a márka hazai brand managere épp az első itthoni kollekciót mutatja be az akkori showroomban és rögtön időpontot is kértem tőle egy beszélgetésre. Jó volt látni, hogy ő is mennyire azonosul a brand üzenetével. Az első találkozásunkkor kialakult kölcsönös szimpátia még több találkozáshoz vezetett, végül pedig ahhoz, hogy amikor a TOMS a következő szezonban szintet lépett itthon, Zsuzsi engem kért fel, hogy a továbbiakban PR managerként segítsem a márka sikereit. Nekem ez az abszolút álomállás volt, így természetesen azonnal igent mondtam, a többi pedig már történelem. (nevet)
Te magad is nagy utazó vagy, hiszen januárban közel 3 és fél hétig voltál úton. A TOMS legújabb tavasz-nyári kollekcióját pedig az újdonságok keresése és a felfedezések iránti szenvedély ihlette. Mennyire építed be a cipőket a saját ruhatáradba?
Minden szezonban hordok TOMS cipőket, elsősorban azért, mert nagyon kényelmesek és bármilyen outfittel jól kombinálhatóak, az utazások során pedig egyszerűen nélkülözhetetlenek! A legmeggyőzőbb az az eset volt, amikor pár éve Szicíliában egy kagyló szétvágta a lábamat, épp a másnapra tervezett Agrigento-i Templomok Völgye kirándulás előtt, amit aztán egy ragtapasznak és a kedvenc Alpargatámnak köszönhetően 5 óra alatt gond nélkül végiggyalogoltam.
„Az utazásaim során gyakran repülök TOMS-ban, szeretem, hogy tökéletesek a hosszú városnézésekhez vagy a tengerparti sétákhoz egyaránt, de a megfelelő ruhával felvéve a legelegánsabb hotelek rooftop bárjaiban sem vallottam még szégyent bennük.”
A TOMS magyarországi bevezetése óta milyen tapasztalatod van a célközönséggel kapcsolatban? Mekkora érdeklődés övezte egy-egy újabb kollekció debütálását?
Szerencsére a TOMS közönsége folyamatosan nő, egyre többen ismerik és keresik a márkát. Számunkra a vásárlóközönség inkább egy közösséget jelent, melynek tagjainak ugyanazok az értékek fontosak, mint nekünk és az esztétikum mellett az üzenet is számít. Rendkívül hálásak vagyunk nekik, hogy ezt folyamatosan éreztetik is velünk, illetve megpróbáljuk őket minél jobban bevonni a márka körüli történésekbe. A kollekciók tekintetében már második éve őszi-téli kollekcióval is jelen vagyunk Magyarországon, de persze a legnagyobb érdeklődés még mindig a nyári kollekciókat övezi, szerintem azért, mert a tavaszi TOMS-ok megjelenése egybeesik a jó idő megérkeztével és ez mindenkit feldob.
Egy alapvetően kötött, karakteres formavilágú és üzenettel bíró cipőmárka hogyan tud a leghatékonyabban megújulni minden szezonban?
A meghatározó és mindenki által könnyen felismerhető formavilág egyszerre áldás és átok, hiszen a TOMS sokak számára a mai napig elsősorban az Alpargata sziluettel egyenlő, de mi szeretnénk, hogy a vásárlók lássák, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek. A megújulás azért minden szezonban az újabb és újabb színek mellett új modellek bevezetését is jelenti, mint tavaly a Dekonstruált Alpargata és a platform Alpargata, vagy idén a különböző papucsok és szandálok, természetesen mind hűen a márka eredeti értékeihez, a lazasághoz, a kényelemhez, a kézműves hagyományokhoz és a természetközeliséghez. Persze közben ragaszkodunk a TOMS gyökereihez is a ragyogó színű Alpargatákat felvonultató Venice kollekcióval.
A TOMS legújabb Bálna kollekciója kapcsán mesélted, hogy nagyon kedveled az új darabokat. Mitől különleges a kollekció és persze mi az üzenete?
Mivel eredetileg zoológus vagyok (és a szívem mélyén örökre az is maradok), minden, az állatok védelmével kapcsolatos kollekció nagyon közel áll hozzám. Szerencsére a TOMS-nál minden évben van egy ilyen, mert a márkaalapító Blake Mykoskie felesége, Heather szintén a szívén viseli a veszélyeztetett állatfajok sorsát. Az általa létrehozott TOMS Animal Initiative évről-évre különböző állat-, természet- vagy környezetvédelmi szervezetekkel együttműködve olyan kollekciókat hoz létre, amelyek valamilyen állatfaj védelmét direkt módon segítik.
„Idén a TAI az Oceana nevű nemzetközi környezetvédő szervezettel dolgozott együtt, amely az óceánok túlhalászásának csökkentését próbálja elérni, megóvva ezzel a bálnák, cápák, delfinek, fókák, tengeri teknősök és megannyi más tengeri állat életét. Ehhez járul a TOMS is hozzá és természetesen most is minden eladott pár cipő után kap egy rászoruló kisgyerek egy új cipőt.”
Milyen terveitek vannak a 2018-as évre?
A TOMS a One for One kezdeményezésről ismert, azaz hogy minden eladott termék (cipő, napszemüveg, kávé) után valaki, akinek erre szüksége van, kap egy terméket (cipőt, szemüveget) vagy valamilyen, az életére jelentős hatással lévő segítséget (látásvizsgálat, műtét, biztonságos ivóvíz). Ezek a segítségnyújtások azonban nagyrészt tőlünk távoli országokban történnek, ezért idén mi szeretnénk ezt közelebb hozni és a hazai közönséget jobban bevonni a visszaadásba a saját közösségü(n)knek. Tavasztól nyár végéig minden hónapban újabb és újabb jótékony tevékenységekbe fogunk a velünk dolgozó influencerekkel és persze bárki csatlakozhat majd hozzánk, mert adni jó.
Mi inspirál a magánéletedben és a munkádban?
A szakmai életemben az újabb és újabb feladatok ösztönöznek minél jobb teljesítményre, a TOMS mellett a Herschel Supply és újabban a Levi’s PR feladatait is ellátom és mindhárom márka egészen eltérő kihívások elé állít folyamatosan. Emellett a legfőbb inspirációt a Mod’art Művészeti és Divatiskolában tanított hallgatóim jelentik, egyrészt mert elkerülhetetlen, hogy folyamatosan up-to-date legyek a divatvilág történéseivel kapcsolatban, másrészt hihetetlenül élvezem (és egyben óriási felelősség is), hogy segíthetem a divatszakma új tehetségeinek kibontakozását.
„A munka sokszor hektikus pörgésével szemben a magánéletemben a harmónia a legfontosabb, ott a rendszeres utazások, az új tájak és új emberek megismerése hozzák el az izgalmakat.”
Fotók: Bognár Bogi
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
