
Divat
Okos festékkel a feminizmusért – Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel
Az elmúlt évek politikai közbeszéde hemzseg a szexista megjegyzésektől. Eifert Kata Nórát, a MOME divattervező mesterszakának hallgatóját, ezek a mondatok inspirálták legújabb kollekciójának elkészítésekor. A provokatív fehérneműkre a tervező az utóbbi évek legbotrányosabb megjegyzéseit festette fel okos festékkel, amely a viselés során, a testhőre reagálva eltűnik. A mondatokból azokat a szavakat hímezte át, amelyek önmagukban pozitív üzeneteket hordoznak, így a viselés során csak ezek maradnak láthatók. Kata kollekciója legutóbb a Yoko-Magazine egy editorialjában bukkant fel, élőben pedig Szatyor Artspace Test-képek című kiállításán volt megtekinthető. Hogyan lesz az „Az, hogy maga szép, nem jelenti, hogy okos is.” mondatból „maga okos”?
Milyen út vezetett a most elkészült kollekcióig?
Ebben a félévben az volt a feladatunk, hogy olyan kollekciót tervezzünk, amelyben megjelenik valamilyen smart technológia. Korábban már dolgoztam okos festékkel, a ReactionCollection kollekció, amelyet két évfolyamtársammal, The PA/R formációként készítettünk, bekerült a 2017-es Gombold újra! döntőjébe. Folytattam a technológiai kísérletezést az okos festékekkel, amelyek fényre, hőre és folyadékra reagensek, közben pedig foglalkoztatott az aktuálpolitika aggasztó helyzete is, így egyszer csak összeállt a fejemben egy provokatív fehérnemű kollekció, ekkor döntöttem el, hogy belevágok a projektbe.
A kollekciód erősen üzenetközpontú, mit gondolsz, alkalmas a divat arra, hogy társadalmi üzeneteket hordozzon?
A divat mindig közvetít valamilyen üzenetet, képet ad a társadalmunkról, a kultúráról, az öltözködés pedig mindenkinek lehetőséget ad a szavak nélküli kommunikációra. A divattervezőnek pedig egyenesen kötelessége, hogy a ruhákon keresztül közvetítse a számára fontos üzeneteket. A MOME textil szak is arra tanít, hogy a divatot egyfajta sajátos nyelvként fogjuk fel, amely nem csak esztétikai értéket, hanem gondolatiságot is közvetít. A kollekciómra is inkább művészeti projektként tekintek, erős aktuálpolitikai üzenettel. Tervben van, hogy az imázskollekció alapján egy hordható kollekciót is készítek, így nem csak kiállítóterekben, hanem az utcán is megjelennének ezek az üzenetek, és akár egyfajta mozgalom is elindulhatna.
A kollekciód minden egyes eleme alaposan átgondoltnak tűnik. Boncolgassuk egy kicsit! Mely részei üzennek?
A festék természetében az eltűnés és a megmutatkozás játéka fogott meg, ahogy a fehérneműkben is, amelyek láthatatlanok az öltözék alatt, egyszerre eltüntetik és megmutatják a női testet. Az elrejtés és megmutatás kettőssége itt is megjelenik, ez pedig már egészen közel vitt a feminizmushoz. Közrejátszottak az elmúlt évek rossz tapasztatai is, ha egy nő mutatja magát, nem rejtegeti a szépségét, akkor sokkal kevésbé veszik komolyan intellektuális téren, goromba megjegyzéseket kap. A tervezés első szakaszában sokat kutattam a fehérneműket viselettörténeti szempontból, figyeltem a reklámokat, jártam a fehérnemű üzleteket. Végül a kollekcióban a kutatásaim eredményének egy dekonstruktív változata született meg a túlzóan giccses, fodros darabokkal. Az átlátszó anyagok provokatívan minél többet mutatnak a testből. Nem szerettem volna egy visszafogott kollekciót, ezek a darabok azt kiáltják, hogy ez egy női test, tele feliratokkal.
Honnan jött a hímzés ötlete?
Maradandó technikát kerestem az eltűnő festékkel szemben. A hímzés egy igazi nemes, kézműves technika, amelyben megjelenik az állandóság, ezzel véstem „kőbe” a pozitív üzeneteket. Ugyanakkor a betűtípus a régi falvédők stílusát idézi meg, amelyről könnyen eszünkbe juthat az elmúlt évek Univer reklám botránya, ami megint csak a mindennapi szexizmus témaköréhez vezet.
Mennyi idő alatt készült el a kollekció?
Fél éves feladat volt, ami soknak hangzik, de ha belevesszük az összes kutatást és a technikai kísérletezéseket, a rengeteg anyagmanipulációt, akkor máris nem tűnik olyan hosszú időnek. A szokatlan anyagpárosítások, rugalmatlan részeket vegyítettem elasztikus elemekkel, szintén hosszas próbálkozások végeredményeként születtek meg. A kísérletezések után, a tanulságokat levonva a végső kollekció elkészítése már csak körülbelül két hét volt.
Kik inspiráltak? Láttál vonzó példákat?
Kortárs példák után nem kezdtem el kutatni, mivel az inspirációs forrás rendkívül szubjektív volt, az aktuálpolitikával való saját kapcsolatomat dolgoztam fel. Sokkal inkább vizuális eszközök után szerettem volna kutatni, amik által a bennem kavargó gondolatokat le tudom fordítani a vizualitás nyelvére. Ezért a női fehérnemű történelmében merültem el leginkább. Aktuálpolitikai kérdések terén egyébként az egyetemen a szaktársaim közül egyre több pozitív példát látok magam körül, amik talán óhatatlanul is hatással voltak rám. Például Szarvas Valentin Soros plakátok ihlette kollekciója, vagy Schneider Anna Borbála a szavazásra reflektáló anyagkísérlete, amit Esteban De La Torre kurzusán, szintén okos festéket használva készített. Abszolút benne van a levegőben, hogy a magyar divattervezők új generációja egyre bátrabban nyúl aktuálpolitikai témákhoz, és ez inspirálóan hat rám is.
Milyenek az első fogadtatások?
Alapvetően pozitívak, a formaválasztás szokott értetlenkedést kiváltani. Nem értette mindenki, miért egy provokatív fehérnemű kollekció lett az üzenet hordozója. Azt gondolom pont ez a túlzó, giccses vonal erősíti az üzenetemet. Valamint tükröz engem is, mindig törekszem arra, hogy a humor megjelenjen a munkáimban.
Számodra mit jelent a feminizmus? Milyen nők vesznek körbe, kik inspiráltak?
Az inspirációm abszolút személyes volt, kritikaként megkaptam, hogy nem használtam fel eléggé a feminista szakirodalmat. Ez azzal magyarázható, hogy a feminista eszméket sem tudatosan építettem fel magamban, nem kutattam a történelmi előzményeit, hanem egész egyszerűen olyan környezetben nőttem fel, ahol olyan női példaképek vettek körül, akik miatt ösztönösen és magától értetődően fejlődött ki bennem a feminizmus. Például édesanyám, Lőrinc Katalin, aki fantasztikus karriert épített és mellette hármunkat nevelt a testvéreimmel. A kollekcióról készült fotósorozatnál is ő volt az egyik modellem, ez nagyon fontos volt számomra. Azt gondolom minden női hivatás, legyen az anyaság és/vagy karrierépítés egy tiszteletreméltó döntés, a baj ott kezdődik, amikor hatalmi pozícióban lévő férfiak mondják meg a nőknek, hogyan kell cselekedniük. Az idézeteket gyűjthettem volna több foglalkozási körből is, de engem most a politikusok foglalkoztattak a leginkább, hiszen ők azok, akik döntéseket hoznak a jövőnkről. És én egész biztosan többre tartom magamat és minden nőt, annál, mint amit a jelenkori politika sugall.
Írta: Zöllner Anna Júlia
Fotók: Tarján Gergely
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
