
Divat
“Nem szeretjük az elitista hozzáállást…” – Interjú a Hidegvér tervezőivel
Azzal nem árulok el senkinek nagy titkot és persze újdonságot, hogy előszeretettel kutatok új és eredeti koncepciókra építkező magyar márkák után a hazai divatiparban. Azonban a rengeteg márkaalapításba vágó fiatal designer kezdeti lelkesedése gyakran teljes kiégéshez vezet, amelyre a bizonytalanság és a zavaró kilátástalanság (mikor jön az áttörés? mikor lesz rentábilis egy márka? mikor térül meg a sok befektetés?) egyaránt óriási hatással van. Mindezek ellenére szerencsére olykor igazi gyöngyszemek is felbukkannak, akiket mozgat egyfajta hiányérzet a hazai felhozatal kapcsán és persze szeretnének valami újat mutatni a közönségnek. Az elmúlt évek egyik leginkább példaértékű befutását kétségtelenül a Hidegvér tudhatja magáénak. Egy olyan márka, amely egyszerre robbant be a magyar designerszférába, majd vált egyúttal számomra is az egyik leghitelesebb és legeredetibb kortárs designer márkává. Mindezt mindenféle kockázati tőkebefektetés és tőkeinjekció nélkül. Egyszerűen szeretetből, elhivatottságból és az alkotni akarással kéz a kézben járó kísérletetezés hajhatatlan erejével. A Hidegvér megálmodóival beszélgettem.
Ha jól tudom, akkor volt egy személyes indíttatás is a Hidegvér, mint márka alapítása mögött, amely a saját öltözködésetekre és az ahhoz kapcsolódó lehetőségekre volt visszavezethető. Mi a márka története pontosan?
Évek óta aktívan figyeltük a hazai ruházati boltok, tervezők kínálatát, de nem találtunk olyan darabokat, amiket szívesen hordanánk. Vagy a design nem volt megfelelő, vagy a minőség, néhol az ár. Egy baráti csevej során jött az ötlet 2016 őszén, hogy egy kísérleti brandet alapítsunk. Megtervezünk egy minikollekciót olyan ruhákból, amiket szívesen hordanánk. Hamarosan el is készült egy hat darabból álló sorozat, amit összesen harminc példányban varrattunk meg. Viccesen azt is mondtuk, hogy ez egy művészeti projekt, ha nem sikerül eladnunk, akkor szervezünk egy akcionista happeninget, mely során felgyújtjuk a megmaradt ruhákat. Szerencsére erre nem került sor, pár hét alatt gazdára talált mindegyik darab.
A Hidegvér valamelyest megoldást kínál a slow fashiont követni kívánó közönségnek, hiszen minden darab limitált számban készül, ezáltal a pazarlás mint olyan nem jellemző rátok. Hogyan hoztok létre egy kollekciót? Milyen szempontok alapján?
Folyamatosan gyűjtjük az ötleteket, amiket gondosan lejegyzetelünk. Bizonyos időközönként összeülünk, összevetjük listáinkat, megnézzük mi megvalósítható, mire találunk megfelelő anyagot és kiegészítőket a magyar piacon, a hazai gyártásúakat preferáljuk. Ekkor készítünk egy rövidített listát, amihez elkészülnek a tervek és mintadarabok. Ha egy mintadarab kész, teszt alá vetjük: mennyire funkcionális, kényelmes, hordható, esztétikailag mennyire felel meg az elképzelésünknek. Ha ezeknek a szempontoknak megfelel, indulhat is a gyártás, ami legelőször mindig egy-két méretsort jelent.
A márka kreációi zömében sötétebb tónusú ruhákat kínál, azonban az előző szezon óta már harsányabb verziók is elérhetők nálatok. Milyen célból bővült a színpaletta?
Legelső kollekciónkat minimális anyaghasználat jellemezte, kétféle textilt szereztünk be, természetesen feketék voltak ezek. Később, amikor már bátrabban terveztünk már megpróbálkoztunk neutrálisabb tónusokkal, aztán jöttek narancssárga darabok is, melyek jól kiegészítették a sötét ruhákat.
“Acid Rain” elnevezésű tavaszi kollekciótok a napokban debütált, amelyben a neon színek meghatározóak. Mit kell tudni az új darabokról? Miben más vagy épp hasonló korábbi munkáitokhoz képest?
Ruháink egyik fő inspirációs forrása a zenei szubkultúrák, stílusok – „youth culture” – alakulása. Szintén rajongunk a különböző klasszikus és kortárs munkaruhákért, technikai- és sportöltözetekért. Ezek érthető okokból előszeretettel használják a láthatósági, un. „hi-viz” anyagokat. E két érdeklődési körünk találkozási pontja a kilencvenes évek rave partijai, acid house és elektronikus hardcore zenei mozgalmak esztétikája. Lényegében ugyanazt a módszert követtük, mint előző kollekcióinkban, csak néhány darabot harsányabb színű textilből készítettünk.
Általános tévhit, hogy a magyar tervezői darabok egytől egyig megfizethetetlenek. Erre pedig ti is rácáfoltok, hiszen mindamellett, hogy egyedi tervezői darabokról beszélünk a Hidegvér esetében, az áraitok is barátságosak. Milyen okból “lőttétek be” ilyen szintre az áraitokat és milyenek a vásárlói visszajelzések?
Már a legelső darabok tervezésénél azt szerettük volna, hogy ruháink gazdára találjanak. Nem szeretjük az elitista hozzáállást, jó lenne, ha egy átlagos fiatal is megengedhetné magának, hogy Hidegvér cuccai legyenek. Eddig a visszajelzések is elég pozitívak, főleg a külföldi vásárlók lepődnek meg árainkon.
A brandnek egy nagyon karakteres és hazai viszonylatban hiánypótló vizuális világa van. Hogyan tudnátok meghatározni azt a stílust, amit a Hidegvér férfi és nő képvisel?
Köszönjük, hogy te is így látod, nem törekedtünk konkrétan egy kép megalkotására, egyszerűen ez csapódott le a minket ért hatások eredményeként. A Hidegvér ruhái főként nemsemlegesek (gender neutral) viselőjét olyan személynek írnánk le, aki a saját útját járja, nem próbál megfelelni a társadalmi normáknak, elvárásoknak, előítéletektől mentes, szeret megkérdőjelezni régi szabályokat, nem idegenkedik az újtól, nem riad vissza az élet sötétebb pillanataitól, szeret kísérletezni. A stílust kortárs sötét független utcai funkcionalizmusnak is nevezhetnénk, ha feltétlenül címkézni szeretnénk.
Hogy érzitek, a magyar divatszféra mekkora teret és lehetőséget ad nektek az általatok képviselt stílusvilág reprezentálására?
A hazai divatvilággal nincs sok kapcsolatunk, mivel ez a kör is a személyes kapcsolatokra épít főként és mi kívülállóként érkeztünk. Nem ismernek vagy nem vesznek tudomást rólunk, de ez minket nem zavar.
Mi motivál és inspirál benneteket? Van esetleg olyan nemzetközi szinten elismert tervező, művész vagy zenész, aki hatással van vagy volt a munkátokra?
A pozitív visszajelzéseknek van talán a legnagyobb motiváló erejük. Ahogy az elején csak saját elvárásainknak próbáltunk megfelelni, úgy most már a ruhák viselőinek igényeit is bele kell kalkuláljuk az új tervekbe. Inspirációt sok mindenből merítünk: ahogy már említettük a zenei szubkultúrákból, művészeti alkotásokból, építészetből, technikai- és munkaruházatok megoldásaiból, de árgus szemekkel figyeljük a kifutókat vagy akár az Instagramon egy jó utcai szett is nagyon inspiráló lehet. Számos tervező munkáját csodáljuk, kezdve az 80-as évekbeli japán avantgarde divat nagyjaitól, az antwerpeni hatokon és Martin Margiela-n át mondjuk Carol Christian Poell-ig.
Milyen terveitek vannak még a 2019-es évre nézve?
Szeretnénk a hosszú listánk végére járni. Már készülnek a nyári darabok is, reméljük mindenki örömére.
Hol lehet hozzájutni eredeti Hidegvér ruhákhoz és kiegészítőkhöz jelenleg?
Jelenleg Budapesten az Irányi utcai Blow boltban megtalálható a teljes kollekció és a Király utcai Lollipopban egy kicsit szűkebb válogatás lelhető fel.
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
