
Divat
“Mindenképp alkotni szeretnék!” – Interjú Bajkó Renátával
Az elmúlt napokban nagyok sok pozitív visszajelzés érkezett hozzánk a héten bejelentett Fashion Week Tour kampánya kapcsán, melyek közül a legtöbb a különleges illusztrációkhoz volt köthető. Úgy gondoljuk, hogy Bajkó Renáta és művészete megérdemli a maximális figyelmet, hiszen mi magunk is hosszú idő óta követjük munkásságát, amely végül arra inspirált bennünket, hogy megszülessen együttműködésünk. Most azonban az alkotót kérdeztük a tervezésről, a rajzok ihletforrásairól és persze terveiről a jövőre nézve.
Habár divattervezőnek tanulsz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, sokan szerintem először a karakteres illusztrációiddal találkoznak. Stílusában mennyire fedi a kettő egymást vagy épp építkezik egymásra a két “éned”?
A rajzaim a fő kiindulópont mindig, stílusban szinte ugyanaz, építkezek és kombinálom a jelenlegi trendekkel, ruhadarabokkal. Hozzám sokkal közelebb áll az „unwearable” ága a divattervezésnek. Még keresem az egyensúlyt e két dolog között.
Mesélsz egy picit a tervezői oldaladról is?
Minden egy gondolattal és kísérletek, vázlatok sokaságával kezdődik nálam. A tervezés és a megálmodás a kedvenc részem, mint szerintem minden tervezőnek. Az ötletelés részével töltöm el a legtöbb időt, talán ezért is szeretek az illusztrációkkal ilyen sokat foglalkozni. A folytonos kísérletezés talán az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része és nemcsak rajzokkal, hanem anyagokkal is. Rengeteg anyagmanipulációt hozok létre: forma-, anyag-, mintavariációkat, amelyeket ha akkor nem is, de talán majd a következő tervezés során ötletként felhasználok.
Honnan eredeztethető az illusztrációkhoz kötődő szenvedélyed?
Gyerekkorom óta rendszeresen rajzolok, talán az volt már akkor is a legkedveltebb elfoglaltságom. Egyszer egy magazinban találkoztam különböző dizájnerek divatillusztrációival és egyből magával ragadott. Tizedik osztálytól elkerültem a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba és ott a textil órákon kezdődött minden. Ha az én munkáim nem is, de a többiek munkái mindig elkápráztattak és arra motiváltak, hogy majd egyszer én is hasonló divatillusztrációkat tudjak készíteni. Azóta is minden nap gyakorlom.
Mi adja a legfőbb ihletforrást?
Jelenleg a színek vannak rám nagy hatással. A művészeti suliban festészetből teljesítettem a leggyengébben. Nem tudtam megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nem tudom jól használni a színeket. Talán most jöttem rá, hogy mennyire is sokat jelentek a színek, mert számomra ez lett mostanra az önkifejezés legjobb módszere.
A közösségi oldalon láthatjuk, hogy szeretsz kísérletezgetni a különböző digitális technikákkal. Szerinted hogyan képes egy művész időről időre megújulni és persze miben rejlik a te erőd, ha megújulásról van szó?
Én mindig is féltem attól, hogy egy idő után unalmassá válnak a munkáim és már nem tudok valami újat, izgalmasabbat alkotni. Túl sok mindennel szeretek foglalkozni, ezért nem tudok leragadni egy technikánál vagy témánál. Igazából bármiből tudok inspirálódni, nekem ez soha nem volt probléma és élek is vele. Egy illusztrációsorozat után mikor már úgy érzem elég, akkor áttérek egy másikra. Talán így sikerül is mindig valami újabbat mutatni. Ha mégis egy rossz napomon nem igazán működik a dolog, akkor is neki fogok, mert 50-100 kísérletből csak létrejön valami felhasználható, akár egy új kiindulási pont.
A munkáid rengeteg emberi alakot, arcot ábrázolnak. Hogyan választod ki az adott arcok vonásait? Mi a kiindulási pont egy új rajz előtt?
Nem igazán foglalkozok nagy válogatással, ha hirtelen megtetszik egy kép vagy ember, akkor lerajzolom. Soha nem igyekszem, hogy felismerhető legyen az a személy, mert pont az a lényeg. A kérdés nálam úgy tevődik fel, hogy mit tudok létrehozni, ha az én „énemet” összekapcsolom egy másik „énjével”.
A divatillusztrációk aranykora talán külföldön tapasztalható leginkább. Vannak olyan művésztársak, akikre felnézel vagy munkásságuk nagy hatással van rád?
Természetesen, jelenleg Donald Robertson van a legnagyobb hatással rám, de megemlítésre méltó Alina Zamanova, Blair Breitenstein és Bil Donovan.
A jelenlegi csapásirány rengeteg lehetőséget rejt magában, hiszen a munkáid mondhatni elég sok dologba beépíthetők, mégis megmaradnak azok unikális jegyei. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Rengeteg tervem van, de nem ragaszkodom hozzá, majd az élet is hozza magával a lehetőségeket. Mindenképp alkotni szeretnék, mindegy, hogy mit, majd kialakul. Ami biztos, lassan szeretnék egy új kollekciót tervezni és egy maszkmester tanfolyamot is elvégezni.
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
