Divat

“Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam…” – Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Folytatódik a legígéretesebb tervezőket bemutató interjúsorozatom a MOME Fashion Show keretén belül debütáló diplomamunkák kapcsán. Ezúttal ismét egy BA szakos hallgatóval beszélgettem, akiről már az egyetemi évei alatt is olvashattatok az oldalon, hiszen Szarvas Valentin “Propaganda” című projektje amellett, hogy egy elég vitatott aktuálpolitikai szituációra reflektált, megannyi online portál publikálta a kreációkhoz készült fotósorozatot. Valentin legfrissebb munkái egyúttal diplomakollekciójának részei, melyekben saját elmondása szerint is sokkal finomabban közvetíti azok üzenetét. A tehetséges designerrel a legújabb darabok kortárs művészeti ihletforrásai mellett a MOME-n töltött évekről, valamint a jövőben rejlő lehetőségekről is beszélgettem.

Miben különböztek a munkafolyamatok, így az ihletforrások feldolgozása, illetve az anyaghasználat a korábbi munkáidhoz képest?

Nem gondolom, hogy markánsan eltérne. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy finomodott a ruhákon keresztüli kommunikációm módja a Propaganda projektemhez képest – ami az első egyetemi munkám volt. Lényegesen árnyaltabban fejezem ki az éppen aktuális mondanivalóm a különbözőnek tűnő, ugyanakkor erősen összecsengő témaválasztásaimmal kapcsolatban. Az egyetemi feladatok tekintetében például a propaganda témakörén kívül többek között foglalkoztam az éppen akkor aktuális hajléktalan törvény kérdéskörével, valamint a diplomamunkám során is egyfajta társadalmi kritikát fogalmaztam meg a mintákon és formákon keresztül. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy mindeközben a rövidebb időtartamú feladatoknál fontosabbnak tartottam a különböző kitekintéséket és sokkal inkább a különböző technológiai megoldásokra fókuszáltam. A BA diploma védésemen az egyik textiles egyetemi oktató véleménye szerint, a munkáimon áttekintve az egyetemi éveim alatt egyfajta finomhangolás történt a koncepció vizuális megfogalmazásának módjában, én ezt a folyamatot a “saját hangom” keresésének tartom, ami természetesen az egyetem befejeztével nem zárult még le. Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam, ugyanis a Propaganda projektem után például azt tapasztaltam a visszajelzések alapján, hogy egyértelmű egyetértést vagy elutasítást váltott ki az emberekből, holott a munkám fő célja egyfajta diskurzus elindítása lett volna a témával kapcsolatban. Ezért az ezt követő munkáimnál már figyeltem arra, hogy ne válaszoljak meg szinte minden felmerülő kérdést vizuálisan. Szerintem egy sikeres koncepció és design lényege, hogy a vizuálisan felvetett kérdések és a munkán keresztül erre adott válaszok aránya képes legyen teret biztosítani a befogadó számára, hogy saját maga tudjon reflektálni a felvetett kérdésekre. Ezzel lehetőséget kínálva a harmónia megteremtésére a kettő között.

A BA diplomakollekciódban egyszerre ötvözöd Bak Imre neoavantgárd (és geometrikus absztrakció) alkotói világát a posztszocialista nosztalgia kontextusával és formavilágával. Miért választottad ezeket inspirációs forrásnak és persze miért tartottad fontosnak Bak Imre “Tükrözés” című alkotását feldolgozni?

Bak Imre munkásságával körülbelül 12-13 éves koromban találkoztam először. Ő volt az első kortárs festő, akinek munkásságát nyomon követtem, ugyanakkor bevallom, elég felszínesen ismertem a munkáinak hátterét. Amikor a Nemzeti Galériában jártam több festményt is felírtam magamnak az ott tapasztalt impressziók hatására. Ami ezzel kapcsolatban szerintem érdekes még, hogy az általam kiválasztott képek egytől-egyig ugyanabban az évtizedben készültek. Ezek közül a legtöbb látszólag eltérő volt, mégis mikor elkezdtem jobban beleásni magam a művek hátterébe, akkor számos hasonlóságot fedeztem fel, amelyek a témaválasztás szándékában mutatkoztak meg leginkább, viszont ezek közül Bak Imre festménye látszólag teljesen elhatárolódott. Talán pont emiatt a különbözőség miatt érdekelt. A “Tükrözés I. (sárga) “ c. festmény 1976-ban készült, ezért a festő munkássága mellett a korszakot is próbáltam a lehető legjobban feltérképezni, amibe nagy segítségemre volt Takács Róbert “A magyar kultúra nyitottsága az 1970-es években” című értekezése, valamint ezzel párhuzamosan számos interjú részletet gyűjtöttem Bak Imrétől, valamint elemzéseket kerestem a munkáiról, és az ezek közötti párhuzamokra voltam a legjobban kiélezve. Ezek közül a diploma kollekcióm egyik legfontosabb összefüggése, hogy a Zöld-fekete-lila, 1968, Sávok I.-II., 1968 c. munkái kapcsán egy elemzésben ezt írták:

“Bak Imre számára ez azt jelentette, hogy magyar létére valamilyen módon úgy kellett alakítani ezeket az abban az időben általánosan elismert formálási módszereket, hogy ebben a személyes jelenlét és a magyar avantgárd tradíció is kifejezésre jusson. Ezt a magyar népművészet különböző motívumaiban találta meg.”

– ezzel szemben 1975-ben már a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. Kongresszusának jegyzőkönyvében már a következőképp vélekedtek erről a metódusról.

“Az a művészi magatartás, amelyik elfordul a mától, amelyik úgy modern, hogy régen letűnt divatokat izmusokat melegít fel és formai játszadozásával, az elavult “l’art por l’art”, a művészet a művészetért szellemben öncélú művet alkot, az sem a társadalomnak, sem a művészetnek nem használ és nem tart lépést a szocializmust építő néppel”.

A fiatal tervező kreációi a fotósok körében is egyre népszerűbbek. Fotós: Liziczai Réka

Részlet Valentin diplomamunkájának dokumentációjából.

Az általam kiválasztott festmény pedig egy évvel később 1976-ban készült, amin szintén megfigyelhető, hogy Bak Imre visszanyúl a népművészeti motívumokhoz, amiket geometrikus újabsztrakt festményként értelmez újjá. Feltehetőleg azért, mert Bak Imre és kortársai igyekeztek visszakötni a magyar művészetet az egyetemes művészethez, mindezt úgy, hogy közben a személyes jelenlét és magyar avantgárd tradíció is kifejezésre jusson. Persze ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy Fájó Jánossal és Nádler Istvánnal kidolgoztak egy részletes alkotói programot, aminek célja az volt, hogy a közönséghez közelebb hozzák a neoavantgárd környezetet és az egész vizuális emberi környezet designja ezáltal javuljon. Ezért, fontosnak tartottam tovább vizsgálni a korszak vélekedését, így eljutottam a giccs jelenségéig. Ekkor kezdtem el feltárni elsősorban az 1971-es évben kiadott Hermann István: A giccs c. könyvét. Hiszen a giccs-jelenség nem más, mint az éppen aktuális tömegigény kiszolgálásának eredménye, persze mindezt úgy, hogy közben a végtelenségig redukálja a tárgyak értékét, valamint minőségét. Ebből a könyvből pedig azt találtam érdekesnek, miszerint “a modern giccs a hamis kérdésfelvetésen alapul, majd a válaszban számos valóságos részletet mutat be és használ fel, azaz a giccs mindig igazságot hazudik, ugyanakkor az összefüggéseket elhomályosítja. Mélységesen kispolgári, sőt nyárspolgári, mivel úgy kritizál, hogy az a lényegi kérdéseket nem érinti (‘teljes kibékültségben és a világgal, noha állandóan zsörtölődik’), a felemelkedés, a változás lehetőségét villantja fel ott, ahol a változatlanságot osztályérdekek tartják fenn.”

Nos, így jutottam el a végleges koncepcióm kialakításához. Azt hiszem, ezekből a mondatokból már kirajzolódott, hogy mit is gondolok társadalomkritikának ebben a kollekcióban, valamint az első kérdésre reflektálva az is, hogy erősen jelen van itt is az aktuálpolitikai vonatkozás. A mintatervezés elrendezésében és formavilágában a giccs motívumok mellett az eredeti festmény elrendezésének módját dolgozza fel. Az emellé tervezett ruhakollekciónál pedig Bak Imre későbbi festményein tapasztalt szimmetrikus elrendezést tartottam meg, egy minimális asszimetriával kiegészítve, hiszen sok esetben a szimmetrikus elrendezésű festményein a színek módosításával minimális asszimetriát hoz létre. A sziluettek fő inspiráció forrása pedig a festmény keletkezésének korszakára jellemző sziluettek átdolgozásával nyerték el végleges formájukat.

Az öltözéktervező konzulenseid között Tomcsányi Dóra is ott volt. Mennyire volt hatással a végeredményre az ő már-már ikonikus nosztalgikus kelet-európai világa, látásmódja a te tervezési folyamataidra?

Véleményem szerint Tomcsányi Dórival nagyon jól megértettük egymást, csak úgy, mint Kormos Anna Zsófival. Szabad kezet kaptam tőlük mindenben és a legnagyobb természetességgel hagyták, hogy a saját utam járjam a különböző tervezési feladatoknál. A diplomakoncepcióm erősen indokolta a kelet-európai formavilág használatát, ami egyébként sem áll messze tőlem. Hiszen vidéken, ahol felnőttem a nagyszüleim házában elég jelentős mennyiségben körülvettek és vesznek is a szocializmus esztétikáját közvetítő tárgyak. Szóval nem gondolom, hogy hatással lett volna a végeredményre. Azt gondolom, hogy más konzulens jelenlétében is hasonló eredményre jutottam volna.

Látsz lehetőséget abban, hogy a következő szezonra teljes kollekcióvá bővítsd a diplomamunkádat vagy például férfiaknak szánt darabokkal is kiegészítsd?

Ezen sokat gondolkodtam az elmúlt hónapokban. Nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok az egyetem után. Erről valahogy nem sok szó esett a három év alatt. Az is lehet, hogy csak nekem okozott problémát az, hogy hogyan kezdjek hozzá egy új projekthez feladatkiírás vagyis kapaszkodó nélkül. Egy kicsit megrémített ez a nagy szabadság. Visszatérve a kérdésre, arra jutottam, hogy egyelőre nem hiszem, hogy teljes kollekcióvá bővítem a diplomamunkám. Ugyanakkor szerintem a lehetőség adott a jövőben is, hogy bármikor visszanyúljak hozzá és objektívebb szemmel átgondoljam. Jelenleg pedig két új projekten kezdtem el dolgozni párhuzamosan, amikben férfiaknak szánt darabok is várhatóak.

Mennyire vetted figyelembe az eladhatóságot a darabok elkészítésénél, illetve van-e arra lehetőség, hogy a kreációid esetleg különböző “mutációk” formájában magyar designer üzletekbe is bekerüljenek?

Az utóbbi években próbáltam egyre tudatosabban kezelni ezt a kérdéskört. Azt gondolom, hogy egy diplomakollekciónál már viszonylag fontos szempontnak kell lennie ennek, persze a megfelelő arányban. Viszont amiben biztos vagyok, hogy semmiképpen sem lehet első számú szempontként jelen, nálam sem volt így. Bízom benne, hogy a közeljövőben lehetőségem nyílik majd arra, hogy munkáim magyar designer üzletekbe is kerüljenek, viszont ezt megelőzően szerintem még számos átgondolni való vár rám ezügyben. Valamint szeretném magam előteremteni azt a nem kevés tőkét, ami ehhez szükséges lenne. Mindemellett nagyon fontos számomra, hogy a vásárlás élménye mindvégig személyre szabott tudjon maradni. Jelenleg magam készítem a megrendelt ruhákat és szeretem tudni, hogy kinek készülnek. A kedvenc részem a kivitelezésükben pedig az, amikor az elkészült darabra felvarrom a márkajelzést, a vele történő munka ékeként, amin minden esetben megjelölöm, hogy kinek készült az adott darab. Szóval nagy fejtörést okoz jelenleg, hogy hogyan tudom majd összehangolni ezt a két értékesítési formát.

A MOME Fashion Show-t követően a Budapest Central European Fashion Week “Young Talents” kategóriájában szintén bemutathattál az első napon. Milyen negatív vagy épp pozitív visszajelzések érkeztek hozzád a legfrissebb munkáid kapcsán?

Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Talán ami a legemlékezetesebb az a MOME divatbemutatójához köthető. A bemutató után Garami Judit (a NUBU alapítója és egyik tervezője – a szerk.) odajött hozzám és egy kézfogás kíséretében gratulált a diplomakollekciómhoz, ami elég nagy meglepetésként ért. Emlékszem, hogy nagyon örültem neki. A Fashion Week kapcsán is számos pozitív visszajelzés érkezett, aminek nagyon örültem. Negatív visszhang nem igazán jutott el hozzám a két eseménnyel kapcsolatban. Ugyanakkor tudom, hogy ez az arány nem feltétlenül fedi a valóságot.

Melyek azok a legfőbb szakmai tapasztalataid végzett hallgatóként, amelyekből a legtöbbet tanultál?

Szerencsésnek tartom magam, mivel viszonylag korán kiderült számomra, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben. 12-13 éves koromban már teljesen biztos voltam abban, hogy divattervező szeretnék lenni, ezért nem igazán tágítottam emellől. Középiskolában, amikor másodéves lettem Újszászi Tünde lett a művészettörténet tanárom és emlékszem, hogy mennyire izgatott voltam, mert már jóval ezelőtt ismertem a nevét és munkáit. Az egyik órája alkalmával arról beszélt hosszasan, mennyire fontos, hogy gyakorlati tapasztalatot is szerezzünk a szakmában. Az órája után egyből meg is fogalmaztam a kis levelem ezzel kapcsolatban és írtam Sármán Nórinak, akinél egy héten belül el is kezdhettem a gyakornoki ‘munkám’, majd ezek után éveken keresztül jártam hozzá kvázi kikapcsolódni az iskola mellett. Ezt a kis történetet csak azért meséltem el röviden, mert szerintem nagyon fontos a gyakorlati tudás megszerzése az elméleti háttér mellett. Szóval az ezzel kapcsolatos tapasztalataim alapján, szerintem már az egyetemre való jelentkezés előtt fontos annyi tudást felhalmozni, hogy a BA képzés elejétől fogva már legyen annyi eszköz a kezünkben, hogy el tudjon indulni az első pillanattól kezdve a saját út megkeresése a tervezésben. Ehhez viszont vitathatatlanul szükség van különböző helyeken megtanult alapokra. Nekem ebben az egyik legmeghatározóbb helyszín a 91.Stúdió volt még az egyetem előtt. Az egyetem tükrében nézve pedig szerintem a legnagyobb tanulság az volt, hogy a tervezés kapcsán mindig az ösztöneimre hagyatkozzak leginkább. A Propaganda projekttel kapcsolatban egy visszajelzést az egyik egyetemi oktatótól, aminek valami ilyesmi volt a lényege, hogy minden rendben van a projekttel, csak ezt a “hülye” témát hagytam volna. Ezután a következő feladatnál a témaválasztásban és ezáltal a tervezésben is rendkívül nagy káosz keletkezett. Mivel az intuícióim teljes mértékben próbáltam elhagyni és egy teljesen más típusú metóduson keresztül közelítettem meg az éppen aktuális feladatot, ami ahhoz vezetett, hogy egyrészt nem volt annyira sikeres a feladatom, másrészt viszont – ami szerintem a nagyobb baj – nem is igazán élveztem a tervezését, valamint a kivitelezésének folyamatát. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb kudarcélményem és egyben legnagyobb szakmai tapasztalatom az egyetemi éveim alatt.

Hogyan lehet szert tenni jelenleg egy Szarvas Valentin kreációra?

Jelenleg ennek az egyetlen módja az, ha valamilyen formában felveszi velem a kapcsolatot, aki szeretne szert tenni egy darabra. Erre szerintem elég jó platform az Instagram.

BENCE CSALAR AJÁNLJA

“Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam…” – Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Bejegyzés megosztása

Kiemelt hírek