
Divat
#Gas4Cobain – Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!
Az 1984-es alapítású GAS Jeans-t gyakorlatilag mindenki ismeri, hiszen évek óta az egyik legnépszerűbb street wear brand itthon és Európa más országaiban egyaránt. A márka mögötti igen komoly filozófiát és történetet viszont annál kevesebben. Bolognai utazásom második és egyben utolsó beszámolójában nem akármilyen gondolatokat és történeteket hoztam. A #Gas4Cobain együttműködésről szóló írásomban megosztottam veletek utazásom miértjét és személyes élményeimet, valamint egy kis ízelítőt kaptatok a Gas Kurt Cobain 50. születésnapjának alkalmából piacra dobott kapszulakollekcióból, illetve a világhírű fotográfus, Michael Lavine – aki egyben a Nirvana frontemberének egykori jó barátja – által megálmodott kiállítás felépítéséről. Most azonban két exkluzív interjút olvashattok, hiszen alkalmam volt beszélgetni a fotóművésszel, valamint a Gas marketing és kommunikációs igazgatójával, Barbara Grottoval.
A Michaellel folytatott diskurzus alatt végig úgy éreztem, mintha New York zenei fénykorába csöppentem volna, ahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy miközben Iggy Pop a fotós kamerája előtt pózol és a Nevermind album pörög a legendás bandától, Iggy csak annyit mond a zene hallatán: “Ez k.rvajó!“
Hogyan csöppentél ebbe a szférába?
Eredetileg animációval foglalkoztam és az utolsó percben váltottam a fotózásra az egyetemi éveim alatt. Igyekeztem tudatosan és minél előbb megtalálni a saját alkotói stílusomat. Fontos állomás volt később, hogy 2009-ben megjelent a könyvem “Grunge” címmel, amely komolyabb és átfogó képet adott az utcai és szubkulturális témákat bemutató fotóimnak. Visszatérve a kezdetekhez, 1984-ben New York-ba mentem és alig vártam, hogy lássam mi történik most éppen a városban. Mindig is nagyon motivált a pezsgés és ambíciózus voltam, szerettem a részese lenni a dolgoknak. Egyszerűen imádtam rock koncertekre, eseményekre járni!
Miré pont a zenészek lettek a legfőbb “múzsáid”?
Egy barátom hívott fel, hogy az addig fotózott két zenekaron kívül lenne-e kedvem bandákat fotózni. Onnantól kezdve megannyi soul pop bandát volt alkalmam fotózni, sőt gyakran a műtermemben lazultak. A stúdióm akkoriban gyakorlatilag a CBGB’s-re nézett (ikonikus zenei klub volt, melyet Hilly Kristal alapított 1973-ban – a szerk.), szóval nagyon érdekes időszak volt az számomra és akkor találtam meg igazán a saját “hangomat”. Ami garantáltan közös volt mindannyiunkban, hogy imádtuk Iggy Popot (nevet).
Hogy ismerted meg a Nirvana együttest és persze Kurt Cobaint?
Emlékszem, amikor először találkoztam Kurttel. Nagyon fáradtnak tűnt, mint később kiderült – mindig az volt. Amikor 1990-ben feljöttek hozzám a srácokkal (Krist Novoselic és Dave Grohl társasáságban – a Nirvana másik két tagja – a szerk.) készítettem pár fotót. Nem volt ott rajtunk kívül senki, csak a három srác és én, de a mai napig haragszom magamra, amiért akkor nem készítettem szóló fotókat Kurtről. Egyszerűen nem értem mi ütött belém.Mindenesetre lényegében ekkor ismertük meg egymást és rögtön megszülettek az első közös munkánk eredményei.
A banda legnépszerűbb albuma a “Nevermind” lett (1991-et írunk), gyakorlatilag ez hozta meg nekik az igazi áttörést később, hiszen több mint harminc millió példány fogyott belőle világszerte. Hogyan élted meg a lemez debütálását megelőző időszakot?
Amikor elkészítették az albumot, szükségük volt fotókra az koronghoz, felhívtak a srácok. Los Angelesbe repültem 1991. májusában ahol a stúdióban találkoztam velük. Fontos, hogy ekkor a Nirvana még mindig nem tudott úgy igazán befutni. Amikor a stúdióba léptem Kurt épp egy kanapén aludt – mint általában (nevet). Ekkor készítettük az első képeket az albumhoz. Később Manhattanben folytattuk a Nevermind fotózásait. Egy alkalommal például Kurt meglehetősen részeg volt, de nagyon élvezte a fotózást. Az egyik közös kedvenc fotónk – ami ekkor született – például a mai napig nincs meg nekem, mert elküldtük az eredetit a kiadónak, majd be is került az album képes anyagának második vagy harmadik oldalára.
„Az album megjelenését követően a rádiók is elkezdtek Nirvanat játszani, Kurt teljesen el volt ájulva és csak azt mondogatta, hogy ‘Uramisten, a Nirvana a rádióban van! Ez őrület, el sem hiszem!‘.”
Említetted, hogy a veled dolgozó emberek nagy részével közösen kedveltétek Iggy Pop munkásságát, ráadásul többször volt alkalmad vele is dolgozni. Hogyan “ismerte meg” egymást a Nirvana és Iggy?
Visszatérve New York-ba épp Iggy Popot fotóztam, amikor egy kis Nirvanat raktam be a fotózás alatt és meg is jegyezte, hogy milyen jó zene, aztán említettem neki, hogy pont ma fognak fellépni a Pyramid Clubban (egy szintén legendás klub Manhattanben, ahol a ‘80-as évek zenéinek szerelmesei összegyűltek, legyen szó punk, goth, new wave, alternatív, brit és szinti pop muzsikáról – a szerk.). Tulajdonképpen így mutattam be egymásnak Kurt Cobaint és Iggy Popot.
A mai napig sokan emlegetik Courtney Love és Kurt Cobain szerelmét, valamint a frontember akkoriban gyakori hangulatváltozásait. Utóbbi bartájaként és fotósként hogyan láttad ezt?
1992-ben élőben lépett fel a Nirvana New York-ban és én folyamatosan tartottam a kapcsolatot Kurttel. Meghívtam az együttest egy fotózásra a stúdiómban mindenféle ok nélkül. Aztán gondoltuk, ha valamelyik tetszik nekik, majd használhatják. A fotózáson Kurt nagyon fura volt, de nem jó értelemben. Két napig fotóztam a bandát – egyébként ekkor volt a haja vörösre festve. A New York-i fellépés után folytattuk a munkát és Kurt is jobban volt. Másnap Courtney és Kurt jött hozzám egy fotózásra, a Sassy magazin számára készítettem képeket róluk. Egyébként ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ennek a magazinnak dolgoztam. Kurt teljesen neutrális volt és a szemeit is alig bírta kinyitni. Mindenki meglehetősen csalódott volt emiatt, majd egyszercsak Kurt megkérdezte tőlem, hogy “Hé, Michael, van Flipper albumod?” (híres amerikai rock banda a ‘80-as évekből – a szerk.) Azt válaszoltam neki, hogy naná! Aztán fogta a sima pólóját és rámásolta a Flipper logóját a felsőjére. Ez néhány fotón jól kivehető. A Courtneyvel készült fotózás része már sokkal professzionálisabb volt és Kurt is összeszedte magát egy kicsit, hiszen voltak a magazintól szerkesztők, fodrász és sminkes is, nem mellegleg pedig őrülten szerelmesek voltak egymásba. Sajnos a boldogság nem tartott sokáig, hiszen amikor Kurt 1994-ben meghalt gyakorlatilag mindenki, az egész szcéna őt gyászolta.
„Alapvetően szeretek zenészekkel dolgozni. Nagyon szórakoztató, hiszen gyakorlatilag teljes zenetörténeti korszakokat kísérhet figyelemmel az ember, mint például a soul pop esetében is. Kurt elvesztése után inkább a felfelé ívelő hip-hop zene képviselőivel volt alkalmam dolgozni.”
A Michaellel készített interjúm után Barbara Grottot, a GAS marketing és kommunikációs igazgatóját kérdeztem – az ONO ARTE CONTEMPORANEA galéria legalsó emeletén – az együttműködés hátteréről, a márka hitvallásáról, valamint arról, hogy mi is a közös pont egy művészeti kiállítás, Kurt Cobain és persze a prémium olasz márka között.
Miért fontos a GAS számára, hogy egy ilyen művészeti projekt mellé álljon támogatónak?
Úgy gondolom, hogy kulturális tekintetben egy ilyen jellegű projekt támogatása olyan mintha a történelem egy nagyon fontos pillanatát segítenénk megőrizni és minél több emberhez eljuttatni, elvégre valamilyen szempontból a stílus és kultúra kettőse keveredik a tárlat legtöbb anyagán. Arról nem is beszélve, hogy a ’90-es évek a divat világában is meghatározó évtized volt, rengeteg változás történt. Ráadásul az elkövetkezendő szezonokban pont ennek az újraélését fogjuk tapasztalni a trendek vonatkozásában. Nem mellesleg Michael Lavine ezen munkáinak elkészülte környékén érte el az igazi áttörést a GAS Jeans is, tehát mindannyiunknak meghatározó időszak volt.
„A zenei világnak sok különleges és rendkívül fontos pillanata volt a ’90-es években és ez a kiállítás rengeteget reprezentál abból az évtizedből. Szerettünk volna részese lenni ennek a programnak és együtt ünnepelni ezeket a momentumokat! Tulajdonképpen ez adta a kapszulakollekció ötletét is.”
Mit lehet tudni a kollekcióról?
A pólók és pulóverek limitált számban készültek, amit nagyon fontosnak tartok kiemelni. Mindegyik darab egy prémium minőségű print formájában idézni meg Michael Lavine legikonikusabb fotóit a Nirvana frontemberéről. A képek esztétikája lenyűgöző, ráadásul mi is imádjuk a spontán, őszinte pillanatokat megörökítő fotókat – gondoljunk csak arra a képre, ahol Kurt elképesztően unatkozik és az arca mindent el is árul róla. Mindkét kiválasztott alkotás nagyon erős és kifejező, mégis különböznek, hiszen egészen más oldalát mutatják meg az énekesnek és persze Michael munkásságának.
„Nagyon örültem, hogy a kedvenc képeimre esett választás, amikor dönteni kellett, hogy melyik Cobain fotók kerülnek majd a kollekció darabjaira.”
Az elmúlt években megannyi márka próbálta kiaknázni a zenei bandákhoz köthető szubkulturális attribútumokat. Miben más a ti együttműködésetek?
Alapvetően már régóta vagyunk elkötelezett hívei és támogatói a művészet, kultúra és zene hármasának. Gyakorlatilag mindez megtalálható a márka DNS-ében, elvégre a kezdetek óta ezen alapszik a GAS-féle gondolkodásmód. A brand korai éveiben nyílt meg az első üzletünk, amikor már zenészek érkeztek hozzánk az Egyesült Királyságból és az Egyesült államokból, hogy mi öltöztessük őket. Pontosan ezért “tapintható” az ő meghatározó attitűdjük és annak esszenciája minden munkánkban. Nagy hatással voltak a márka alakulására. Így kezdődött minden! Nem mellékes, hogy a ’90-es években mi voltunk az MTV legnagyobb támogatói, rengeteg MTV által rendezett eseményen ott voltunk, mert úgy hisszük, hogy a kulcs a fiatal generációhoz – ahol lényegében a célcsoportunk is található – maga a zene. Szeretnénk velük kommunikálni!
Képek forrásai: Michael Lavine munkái / Gas Jeans, Michael Lavine / Instagram, Barabara Grotto / Istituto Marangoni
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
