Az 1984-es alapítású GAS Jeans-t gyakorlatilag mindenki ismeri, hiszen évek óta az egyik legnépszerűbb street wear brand itthon és Európa más országaiban egyaránt. A márka mögötti igen komoly filozófiát és történetet viszont annál kevesebben. Bolognai utazásom második és egyben utolsó beszámolójában nem akármilyen gondolatokat és történeteket hoztam. A #Gas4Cobain együttműködésről szóló írásomban megosztottam veletek utazásom miértjét és személyes élményeimet, valamint egy kis ízelítőt kaptatok a Gas Kurt Cobain 50. születésnapjának alkalmából piacra dobott kapszulakollekcióból, illetve a világhírű fotográfus, Michael Lavine – aki egyben a Nirvana frontemberének egykori jó barátja – által megálmodott kiállítás felépítéséről. Most azonban két exkluzív interjút olvashattok, hiszen alkalmam volt beszélgetni a fotóművésszel, valamint a Gas marketing és kommunikációs igazgatójával, Barbara Grottoval.

A Michaellel folytatott diskurzus alatt végig úgy éreztem, mintha New York zenei fénykorába csöppentem volna, ahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy miközben Iggy Pop a fotós kamerája előtt pózol és a Nevermind album pörög a legendás bandától, Iggy csak annyit mond a zene hallatán: “Ez k.rvajó!“

Hogyan csöppentél ebbe a szférába?

Eredetileg animációval foglalkoztam és az utolsó percben váltottam a fotózásra az egyetemi éveim alatt. Igyekeztem tudatosan és minél előbb megtalálni a saját alkotói stílusomat. Fontos állomás volt később, hogy 2009-ben megjelent a könyvem “Grunge” címmel, amely komolyabb és átfogó képet adott az utcai és szubkulturális témákat bemutató fotóimnak. Visszatérve a kezdetekhez, 1984-ben New York-ba mentem és alig vártam, hogy lássam mi történik most éppen a városban. Mindig is nagyon motivált a pezsgés és ambíciózus voltam, szerettem a részese lenni a dolgoknak. Egyszerűen imádtam rock koncertekre, eseményekre járni!

Miré pont a zenészek lettek a legfőbb “múzsáid”?

Egy barátom hívott fel, hogy az addig fotózott két zenekaron kívül lenne-e kedvem bandákat fotózni. Onnantól kezdve megannyi soul pop bandát volt alkalmam fotózni, sőt gyakran a műtermemben lazultak. A stúdióm akkoriban gyakorlatilag a CBGB’s-re nézett (ikonikus zenei klub volt, melyet Hilly Kristal alapított 1973-ban – a szerk.), szóval nagyon érdekes időszak volt az számomra és akkor találtam meg igazán a saját “hangomat”. Ami garantáltan közös volt mindannyiunkban, hogy imádtuk Iggy Popot (nevet).

Hogy ismerted meg a Nirvana együttest és persze Kurt Cobaint?

Emlékszem, amikor először találkoztam Kurttel. Nagyon fáradtnak tűnt, mint később kiderült – mindig az volt. Amikor 1990-ben feljöttek hozzám a srácokkal (Krist Novoselic és Dave Grohl társasáságban – a Nirvana másik két tagja – a szerk.) készítettem pár fotót. Nem volt ott rajtunk kívül senki, csak a három srác és én, de a mai napig haragszom magamra, amiért akkor nem készítettem szóló fotókat Kurtről. Egyszerűen nem értem mi ütött belém.Mindenesetre lényegében ekkor ismertük meg egymást és rögtön megszülettek az első közös munkánk eredményei.

A banda legnépszerűbb albuma a “Nevermind” lett (1991-et írunk), gyakorlatilag ez hozta meg nekik az igazi áttörést később, hiszen több mint harminc millió példány fogyott belőle világszerte. Hogyan élted meg a lemez debütálását megelőző időszakot?

Amikor elkészítették az albumot, szükségük volt fotókra az koronghoz, felhívtak a srácok. Los Angelesbe repültem 1991. májusában ahol a stúdióban találkoztam velük. Fontos, hogy ekkor a Nirvana még mindig nem tudott úgy igazán befutni. Amikor a stúdióba léptem Kurt épp egy kanapén aludt – mint általában (nevet). Ekkor készítettük az első képeket az albumhoz. Később Manhattanben folytattuk a Nevermind fotózásait. Egy alkalommal például Kurt meglehetősen részeg volt, de nagyon élvezte a fotózást. Az egyik közös kedvenc fotónk – ami ekkor született – például a mai napig nincs meg nekem, mert elküldtük az eredetit a kiadónak, majd be is került az album képes anyagának második vagy harmadik oldalára.

„Az album megjelenését követően a rádiók is elkezdtek Nirvanat játszani, Kurt teljesen el volt ájulva és csak azt mondogatta, hogy ‘Uramisten, a Nirvana a rádióban van! Ez őrület, el sem hiszem!‘.”

Említetted, hogy a veled dolgozó emberek nagy részével közösen kedveltétek Iggy Pop munkásságát, ráadásul többször volt alkalmad vele is dolgozni. Hogyan “ismerte meg” egymást a Nirvana és Iggy?

Visszatérve New York-ba épp Iggy Popot fotóztam, amikor egy kis Nirvanat raktam be a fotózás alatt és meg is jegyezte, hogy milyen jó zene, aztán említettem neki, hogy pont ma fognak fellépni a Pyramid Clubban (egy szintén legendás klub Manhattanben, ahol a ‘80-as évek zenéinek szerelmesei összegyűltek, legyen szó punk, goth, new wave, alternatív, brit és szinti pop muzsikáról – a szerk.). Tulajdonképpen így mutattam be egymásnak Kurt Cobaint és Iggy Popot.

A mai napig sokan emlegetik Courtney Love és Kurt Cobain szerelmét, valamint a frontember akkoriban gyakori hangulatváltozásait. Utóbbi bartájaként és fotósként hogyan láttad ezt? 

1992-ben élőben lépett fel a Nirvana New York-ban és én folyamatosan tartottam a kapcsolatot Kurttel. Meghívtam az együttest egy fotózásra a stúdiómban mindenféle ok nélkül. Aztán gondoltuk, ha valamelyik tetszik nekik, majd használhatják. A fotózáson Kurt nagyon fura volt, de nem jó értelemben. Két napig fotóztam a bandát – egyébként ekkor volt a haja vörösre festve. A New York-i fellépés után folytattuk a munkát és Kurt is jobban volt. Másnap Courtney és Kurt jött hozzám egy fotózásra, a Sassy magazin számára készítettem képeket róluk. Egyébként ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ennek a magazinnak dolgoztam. Kurt teljesen neutrális volt és a szemeit is alig bírta kinyitni. Mindenki meglehetősen csalódott volt emiatt, majd egyszercsak Kurt megkérdezte tőlem, hogy “Hé, Michael, van Flipper albumod?” (híres amerikai rock banda a ‘80-as évekből – a szerk.) Azt válaszoltam neki, hogy naná! Aztán fogta a sima pólóját és rámásolta a Flipper logóját a felsőjére. Ez néhány fotón jól kivehető. A Courtneyvel készült fotózás része már sokkal professzionálisabb volt és Kurt is összeszedte magát egy kicsit, hiszen voltak a magazintól szerkesztők, fodrász és sminkes is, nem mellegleg pedig őrülten szerelmesek voltak egymásba. Sajnos a boldogság nem tartott sokáig, hiszen amikor Kurt 1994-ben meghalt gyakorlatilag mindenki, az egész szcéna őt gyászolta.

„Alapvetően szeretek zenészekkel dolgozni. Nagyon szórakoztató, hiszen gyakorlatilag teljes zenetörténeti korszakokat kísérhet figyelemmel az ember, mint például a soul pop esetében is. Kurt elvesztése után inkább a felfelé ívelő hip-hop zene képviselőivel volt alkalmam dolgozni.”