
Divat
GabriellaVeszpremi – Innovatív rétegek
Veszprémi Gabriella munkáira először a The Edge in You című fashion filmünk styling koncepciójának kidolgozása során figyeltünk fel, amikor teheteséges fiatal tervezők kreációit kutattuk, hogy azok a lehető legnagyobb arányban reprezentálják magukat a végeredményben. Gabriella gyönyörű kollekciója láttán már akkor tudtuk, hogy rövid időn belül megjelenik oldalunkon egyedi látásmódja és alkotásaiban rejlő innovációk, illetve egyediség okán. Eljött az idő!
„A cipők kialakításánál a fenntarthatóság és a zero waste filozófia volt a legfontosabb kiindulópont. Meghatározó volt számomra az is, hogy ez ne egy újrahasznosított termék legyen, hanem egy ‘upcycle’ design kiegészítő, ezért az alapanyag sajátosságait kihasználva alakítottam ki a formákat, a funkciókhoz igazítva.”
-mesélte a tehetség “Layers” elnevezésű kollekciója kapcsán
A szabászati hulladék felhasználása egyre népszerűbb csapásirány a kortárs designkultúrában (nem mellesleg két évvel ezelőtt Vetlényi Alma hasonló koncepció alapján kidolgozott ruhakollekciója nyerte a “Gombold újra!” pályázatot), azonban egy olyan műfajban, mint a cipőgyártás meglehetősen izgalmas látványvilágot eredményezhet – és eredményezett is. A klasszikus értelemben vett gyártási folyamatok mellett Gabriella kifejlesztett egy különleges technikát, amely a megfelelő szákítószilárdság mellett tökéletes tartással és szilárdsággal rendelkezik, ezzel megnyitva számtalan lehetőséget a designer saját márkájának továbbgondolása felé, amely lassan, de biztosan védjegyévé képes alakítani ezt az egyedülálló technológiát.
„A kollekció elkészítése során még jobban megismertem azt az alapanyagot, amellyel már évek óta dolgozom, köszönhetően a diplomamunkámhoz végzett kutatómunkának, illetve a bőrrel végzett kísérleteknek. Ennek következtében véleményem szerint sikerült egy olyan formaalkotó technológiát kialakítanom, melyben számos további lehetőség is rejlik.”
-részletezte a GabriellaVeszpremi márka megálmodója
Habár a diplomakollekciók egyik különleges (és sokszor pont emiatt izgalmas) jellegzetessége a hordhatóság vagy a praktikum figyelmen kívül hagyása – vagy legalábbis nem elsődleges szempontja -, Veszprémi Gabriella tudatosan és a jövőre tekintettel alkotta meg a cipőknél használ speciális matériákat. A lábbelik hordhatóvá tételének egyik fontos pontját képezte, hogy a designer a Cango&Rinaldi újpesti cipőüzemének közreműködésével azokat professzionális kaptafák, illetve szakszerű munkafolyamatok által nyerték el végső formájukat.
“Az elkészített tárgyak, egy kísérleti kollekció darabjai, melynek gyártása során élesben is kipróbálhattam és ezáltal megismerhettem az általam kifejlesztett technológiát. Fontos eredmény volt, hogy ez a fajta formaalakítási mód pontosan beilleszthető egy szigorú szabályrendszeren alapuló, cipőgyártási folyamatba, mely véleményem szerint a jövőbeli fejlesztések lévén további lehetőségeket foglal magában.”
Őszintén szólva mi imádjuk Veszprémi Gabriella kísérletezésre nyitott látásmódját és a művészi szabadság vonatkozásában jelentős alkotásait. Nem véletlen, hogy a magyar tervezői paletta egyik legüdítőbb és a minimalista nihilbe megváltást hozó Je Suis Belle márka is az ő cipőivel párosította legújabb kollekciójának darabjait az őszi Mercedes-Benz Fashion Week bemutatón. A cipőtervezőnek minden esélye megvan ahhoz, hogy forradalmasítsa és teljesen új színt vigyen a magyarországi piac aktuális felhozatalába.
SUPERVISOR: Bráda Judit
CONSULTANT: Ádám Krisztián
CONTRACTOR: Cango&Rinaldi
PHOTOS: Ajkai Dávid
MAKE-UP: Koma Zsófia
HAIR: Gyuris Naomi
MODEL: Luca / Icon
CLOTHES: Je Suis Belle
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
