Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

/
Az utóbbi egy év kétségtelenül sok változást hozott magával. Ahogy azt korábban már említettem is nektek, szeptembertől például közel hat év oktatás után teljes egészében átvettem a Werk Akadémia “Divatszakértő és stylist” képzését szakvezető mentorként. Az első félév pedig sikeresen véget is ért, amely keretén belül  tanítványaimnak egy-egy divatanyagot kellett megálmodniuk egy kisorsolt koncepció keretei között...

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

/
Grafikus, illusztrátor, divatrajongó és vérbeli alkotó. Farkas Janó munkáival pár évvel ezelőtt találkoztunk először a social media által. Az elmúlt évek során pedig nemcsak ő maga, hanem művészete, alkotásai is átalakultak, fejlődtek és mára sok szempontból még összetettebbé váltak.

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

/
Pár hete látogattam el a nem mindennapi műhelybe és showroomba, ahol a stílus, precizitás, valamint tradíció hármasára egy hiánypótló brandet alapított 2014-ben Baranyi Csaba és Baranyi Zsolt. A Galamb Tailoring számomra egyenlő az  egyedi, különleges, valamint a hétköznapokban is remekül hordható férfi kreációkkal.

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

/
A Budapest Central European Fashion Week beszámolóm első felvonásában pár mondat erejéig már meséltem arról, hogy mi is várható pontosan a folytatásban. A jó hagyományt követve, akárcsak az előző szezonban, most is kiválasztottam három hazai, valamint két külföldi tervezőt, márkát, melyek kollekciói a legnagyobb hatással voltak rám.

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

/
Ha követed a BenceCsalar.com YouTube csatornáját, akkor bizonyára már találkoztál a legújabb videókkal, melyek közül is talán a legizgalmasabb a Hungaria Pezsgővel közösen megálmodott Kreatív Pezsgés című videósorozat.

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

/
Európaiak vagyunk és bár a legtöbbször nem úgy festjük le a helyzetet, jóléti társadalomban élünk, ezért is van divathetünk. Ugyan a mi fashion weekünk még (!) nem nemzetközi színtű, azonban egész ígéretes úton halad, elvégre már majdnem a célban vagyunk, hiszen már most is számtalan nemzetközileg is elismert szakember csatlakozott az eseményhez.

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

/
Intelligens, frappáns, mély, fájdalmas, szívderítő, kijózanító. Ezek a jelzők mind-mind illenek az Egysorosokra, a – nevéből is sejthetően – rövid, haiku-szerű, sokszor csak egy-két szóból álló alkotásokra. Az Egysorosok valójában jól elkapott érzések, villanások, hangulatok, de minden esetben teljes értékűek, a magyar nyelv szépségét és zsenialitását hirdetik.

Instagram

Instagram did not return a 200.