A szervezést már több pontban érintettem, de még egy szó sem esett a kifutóról, amely nagy átalakuláson ment keresztül. Az ovális alakú építményt egy picit túl soknak találtam a magyar közönség számára, amely mindenképp egy szintén a nemzetközi mintát követő ihletforrásból merítkezhetett, ugyanakkor érdekes volt látni, hogy a legtöbb vendég nem teljesen értette, hogy merről is fognak érkezni a modellek és majdhogynem kétségbeesetten fordulgattak, keresve a kiindulási pontot. Ezt a szervezők részéről aligha lehet hibának tekinteni, hiszen ennek sokkal inkább kulturális gyökerei vannak, miszerint egészen máshoz van szokva a hazai közönség – egyenes, teljes egészében belátható kifutó -, mint Milánóban, ahol egy Max Mara shown szintén ekkora “hézagok” vannak a modellek között, mégsem keresi senki a tekintetével a történéseket. Ennél a pontnál pedig értelemszerűen a szervezőknek önmaguk felé kell feltenni egy fontos kérdést: a szakmai réteget, avagy a jegyeket vásárló divatorientált közönséget helyezik inkább előtérbe a jövőben?

A Várkert Bazár mellett legalább annyi érv szól, mint ellene. Most őszintén, hol lehet megfelelő elosztású és négyzetméterszámú helyszínt találni, amely eléggé impozáns és infrastrukturális szempontból is optimális? Pár szezonnal ezelőtt Londonban a Somerset Housetól áthelyezték a Sohoba az egész divathetet, mondanom sem kell, az elmúlt évek egyik legrosszabb döntése volt a szűkös utcák és tömegek koordinációja miatt, majd rövid időn belül visszatértek az eredeti helyszín mellé. Hasonló párhuzamot vélek felfedezni a hazai kontextust illetően is. El lehet vinni egy ekkora eseményt az Iparművészeti Múzeumba vagy a Ludwig Múzeumba – utóbbi egyébként szintén kedvező választás volt – , de egy biztos, a rendezvény valamelyik pontja mindenképp sérül majd, akár a backstage mérete, akár a kifutó koncepciója vagy épp a kiállító tervezők.

Még mindig van miről beszélni, hiszen a designerek listája is szépen kikerekedett és ezúttal még nagyobb hangsúlyt kapott a visegrádi négyek megközelítés. Ennek köszönhetően több ígéretes cseh, szlovák vagy épp lengyel tervező legújabb őszi-téli kollekciójával is találkozhattunk a kifutón. Itt pedig megragadnám az alkalmat egy fontos újítás kiemelésére, miszerint a magyar divathetek történelmében még sosem volt lehetőségük a különböző intézmények hallgatóinak a “Gombold újra!” projekten kívül – ráadásul tavasszal – diplomakollekciókat bemutatni kifutón és prezentációs formában. Habár a nagy márkákhoz képest néhány vendégnek bizonyára elkerülte a figyelmét ez a fontos változás, számomra rendkívül meghatározó és bizalomgerjesztő volt látni a korábbi diákok csodás és roppant kreatív darabjait egy ilyen kaliberű esemény keretein belül. Természetesen korábban is futottak “Young Talents” néven csoportos bemutatók (a csattanó: már évek óta rentábilis és sikeres márkákat üzemeltető tervezők kollekcióival), de az, hogy ezt a lehetőséget most valóban friss tehetségek kapták meg mindenképp egy óriási dícséretet érdemel.

A bemutató brandek sora jelentősen változatosabb volt az elmúlt évekhez képest, hiszen a minimalista, művészeti vonatkozású kollekciókon át egészen az extravagáns, valamint modern és nőies darabokig, továbbá férfiaknak szánt kollekciókat is felvonultatva minden csapásirány képviseltette magát. A beauty szekció ezúttal is kitett magáért, minden shown, sőt, minden prezentáción is (ez szintén egy fontos innováció) nagyon komoly koncepcióra építkeztek és igyekeztek minden márka markáns stílusjegyét, közvetíteni kívánt értékeit a haj és smink által egyaránt reprezentálni.

A Budapest Central European Fashion Weeken láthatóan csupa olyan szakember dolgozott, akik nyomon követték a korábbi szezonokat és tisztán látták azokat a több sebből vérző logisztikai és koordinációs problémákat, amelyek már hosszú idő óta megoldásra vártak. Pontosan emiatt egy olyan szerelemgyerek született, amelynek ugyan vannak szépséghibái, a megváltozott és konzisztensen felépített rendszernek köszönhetően már elsőre felülmúlta elődeit.

Fotók: Bodnár Zsófi, Holecz Endre, Festy in Style