Ha valamit megtanultam az elmúlt évek alatt az többnyire az, hogy néha egyszerűbb elengedni a dolgokat, mint feleslegesen energiát pazarolni és azok meg nem térülésére várni. A másodszor megrendezett Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe (a továbbiakban: MBFWCE) kapcsán ezt a “tudásomat” újfent sikerült kamatoztatnom. Bizonyára észrevettétek, hogy egy ideje kímélem (vagy inkább kerülöm) az efféle itthoni megmozdulásokat, kezdeményezéseket mind jelenlét szempontjából, mind írásos reflektálás formájában. Azonban azok, akik hiányolták efféle publikációimat, most fellélegezhetnek.

The bad Bitch is back in town!

A legfontosabb ok, amely előidézte ezt a szünetet roppant egyszerű, hiszen nehéz jót akarni és tenni, ha többnyire negatív energiákat kap viszonzásképp az ember és bármilyen szakmai észrevételt személyes sértésnek vesz a másik fél. Ilyenkor jön a “szerelemprojekt” és a “gyermekem” topic a projektek kapcsán, ugyanakkor ha jobban belegondolunk egy gyereknél is a hosszú távú és következetes fejlődés a cél, miközben megannyi negatív és pozitív tapasztalat éri az út során, nemde?

Úgy gondolom, hogy a kritika nem minden esetben rossz. Sőt! Azt vallom, hogy abból tanulhat igazán az ember. Valahányszor egy a bloghoz kapcsolódó eseményt szervezek a csapatommal, a vendégeket arról is faggatom, hogy mivel kapcsolatban érdemes fejlődni, javulni. És valóban! Erről kéne, hogy szóljon az egész. A fejlődésről. Pontosan ezért jártam nyitott szemekkel (na és fülekkel) a MBFWCE bemutatóin, miközben talán az egyik legfurcsább érzés kerített hatalmába: láttam a bloggerek arcán, mennyire fontos nekik ez az egész hétvége, miközben én legbelül egy óra után menekültem volna a helyszínről.

Nem a ruhák, a tervezők vagy bemutatók miatt, hanem a légkör okán. A végtelen VIP országa vagyunk. Itt pedig egy fontos definíciós problémára szeretném felhívni a figyelmet! Mitől lesz valaki különösen fontos személy? Ez a fogalom egyet jelent a relevánssal vagy épp ellenkezőleg? Kicsit úgy érzem, hogy ezt még a szervezőknek sem sikerült tökéletesen meghatározniuk. Ki lehet fontos? A szponzor, aki a pénzt adja? Az újságíró, aki jobb esetben ír az eseményről? Önjelölt szakértők vagy hirtelen a semmiből előkerülő buyerek? Még mindig túl sok a kérdés.

Íme egy újabb: az a bizonyos nagyfokú érdeklődés...valójában nem létezik? Több tucat ismerős ír minden nagyobb divatesemény előtt ugyanazon kérdéssel más-más formában megfogalmazva: “nem tudsz jegyet szerezni?”. Ugyanis már nem lehet kapni. Ehhez képest a bemutatók jelentős részében a legjobb esetben is a harmadik sorig sikerült feltornázni a közönség számát, amely nem csak a statisztikákban mutat kellemetlenül, hanem a fotókon is. Habár a probléma forrása nem derült ki számomra, lehet érdemes lenne átgondolni a jegyek elosztási logisztikáját.

A “divathét” négy naposra való bővítését nagyra értékelem és egy abszolút jó iránynak tartom, azonban az első két nap programkínálatát szemlélve, leginkább afféle mondvacsinált  – “tegyünk oda még egy valamit és akkor elmondhatjuk, hogy négy napos” próbálkozásnak érzem. Természetesen ez kezdetnek nem rossz, ugyanakkor meglátásom szerint sokkal gazdagabb, tartalmasabb program is belefért volna a szintén kissé túlzásnak nevezhető “Networking Brunch” helyett.

Elvégre nem sok releváns (vagy inkább főállású) divatszakember dolgozik itthon, ők pedig alapvetően ismerik egymást. Mindenesetre így kell összehozni egy baráti reggelit.

Írásomban leginkább azokat a tervezőket, pontosabban kollekciókat emeltem ki és vettem górcső alá, melyek megfogtak. Ugyanakkor néhány további márka kapcsán szintén szeretném megosztani gondolataimat veletek, nem feltétlenül pozitív értelemben. A kollekciók többszöri alapos vizsgálata és inspirációs forrásaik kutatása után több ízben csalódtam néhány designer legfrissebb kreációjában vagy éppen a szervezés következetességében.

Áeron & Nanushka

Borzasztó döntés volt a MBFWCE csapatának részéről, hogy a két show egymást követte a programban. Pláne, hogy a jelentősen nagyobb múltra visszatekintő Nanushka márkát már régóta követi összhatásban és stílusban az Áeron. Minden tisztelet mellett – ez nem feltétlenül rossz, hiszen a divat épp a sokszínű igényekről szól, így az idő bizonyította, hogy az általuk kínált minimalista perfekcionizmus igenis népszerű lehet Magyarországon, akárcsak a COS. Sándor Szandra legfrissebb munkáit a belső én maszkulin és feminin oldala közti nyelv folytonos kutatási vágya ihlette, míg Áron Eszter a városból a vidéki tájakra és hangulatra szomjazó nőket álmodta meg a ruhák tervezésekor.

Celeni

A hétvége egyik leginkább csalódáskeltőbb kollekciójának díját a Celeni márka vihette haza. Cselényi Eszter legfrissebb kollekciója sajnos pontosan ugyanazt a “finomkodást” viszi tovább (hanyag elegancia, lágy anyagok, romantikus részletek) mint 2016-os tavasz/nyári kollekciója, amely a roma kultúrát igyekezett sajátos módon – a jól bevált tradicionális motívumok nélkül – újraértelmezni. A Celeni célcsoportja a “korlátok nélkül élő nő és a kozmopolita hölgy”, amelyből valljuk be, van egy pár már a padláson. Tökéletes példa arra, hogy egyetlen tényező, nevezetesen az erőteljes kreatív kraft hiánya mennyire meghatározhatja a tervezői darabok létrehozását.

A The Four egyik legkedvezőbb tulajdonsága, hogy a még mindig fiktív lábakon álló magyar piacon képesek pozitív értelemben vett fejlődést mutatni és nem nyúlnak vissza korábban már számtalanszor használt részletekhez. Kollekcióikban dinamikus innováció figyelhető meg, mindez pedig általában kitűnő alap ahhoz, hogy a designer szféra egyik legmeghatározóbb márkája legyen.

Habár a sajtó jelentős része a bemutató első lookjáról írt, amely valóban nagyon határozott és eredeti lépés volt a tervezőktől (a nyitó összeállításban egy “Népszabadság” feliratú felső kapta a főszerepet, utalva a legendás lappal történtekre). Talán a magyar divatvilágban hosszú ideje ez volt az egyetlen igazán eredeti megmozdulás, mely tökéletesen reprezentálta azt a jelenséget, melyet ikonikus tervezők és szakemberek mindig is hangoztattak: a divat nem feltétlenül csak művészet, hanem elsősorban a társadalom aktuális szociológiai, politikai és gazdasági történeseinek leképezése az alkotó sajátos látásmódja által.

Mindemellett nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy eddigi pályafutásuk legjobb kollekcióját tették le az asztalra. A ruhák laza ujjmegoldásai és a rojtos részletek mellett a modellek testén megfigyelhető tetoválások a kreációk emberi testre való kivetüléseinek tekinthetők. A különleges geometrikus minták és abszolút hordható sziluettek, szabásvonalak remek összhangban voltak a szintén karakteres cipőkkel, mindezt egy ezredfordulós hangulattal megspékelve. A fekete, fehér, valamint narancs színek mellett találkozhattunk a zöld és földszínek néhány tónusával. Az egyik abszolút kedvencem volt ez a kollekció.

Nagyon izgalmas lépés volt a tavaly 10. évfordulóját ünneplő márka részéről ez a karakteres váltás a tervezési koncepciót illetően. Míg 2014-ben egy teljesen fekete kollekcióval, addig a tavaly őszi MBFW-en egy kizárólag fehér ruhadarabokból álló kollekcióval rukkoltak elő. Aztán íme a 2017-es tavasz/nyári kollekció, mely pont az általuk megteremtett nőideál sokszínűségét hirdeti eklektikus, ám annál csábítóbb formában.

A következő szezon darabjai látszólag meglehetősen eltérnek egymástól több szempontból (mondhatni nehéz eldönteni, hogy mi kötheti őket össze a kollekción belül). Pedig a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk! A Je Suis Belle előszeretettel  gyűjti évek óta egy csokorba azokat a nőket, akik viselik ruhájukat, sajátos egyéniségükkel, egyedülálló látásmódjukkal pedig teljessé teszik Dalma és Tibi kreációit. Ezt a kapcsolatot emeli piedesztálra a tervezőpáros és ez az a különleges pont, amely összeköti a gyűjtemény minden egyes darabját.

A lookbook szintén ezt a vonalat viszi tovább, a tervezők 26 inspiráló nőt állítottak a kamera elé. Ezzel pedig minden egyes ruha sajátos története mellé egy-egy személyes élmény is társult a modellek révén. A Je Suis Belle kollekcióiban mindig van egy olyan csavar, amely miatt meglehetősen eltér az összes márkától, ugyanakkor akárhányszor nézem vissza a bemutató képeit vagy idézem fel a show emlékeit, ugyanarra a konklúzióra jutok: zseniális ez a kollekció.

KataSzegedi legújabb alkotásaival nem ez volt az első találkozásom idén. A júniusi Mercedes-Benz Fashion Week Berlin keretein belül Kata is bemutatkozhatott a Premium nevű vásáron, ahol egyúttal 2017-es tavasz/nyári kollekciója debütált, hogy később a budapesti rendezvény kifutójára léphessen az összes look, néhány igazán látványos darabbal kiegészülve. Már akkor is meglehetősen szívembe lopta magát a teljes kollekció, véleményem pedig azóta sem változott.

A tervező munkássága az utcai divatban rejlő végtelen kreativitás és szabadságérzés kettősének szerelemgyereke. A Katára jellemző szabásvonalak és különleges anyagmanipulációk ezúttal sem maradhattak el. A matériákkal való kísérletezési hajlam szintén jelenvaló, így a jól bevált printelt neoprén és hálós, karakteres textúrájú felületek mellett jövő tavasz-nyári kollekcióban találkozhatunk az utcai divat erejét hirdető kőmosott farmerrel és lágy, finom esésű kreációkkal. Továbbá kreppvászon, selyemszatén és pliszírozott anyagok teszik teljessé a látványt.

A tervező az elmúlt szezonokban több izgalmas kollekcióval is megörvendeztetett bennünket. Elég csak az 1973-as születésű és kritikailag is elismert José Parlá művészetére reflektáló, 2016-os Spring/Summer szezonra gondolni, amely az általam is roppant kedvelt absztrakció és kalligráfia éles határán mozog. A Premium és MBFWCE kifutóján bemutatott kollekciója megőrizte a youth és club culture legfőbb jegyeit, de a brutalista épületek nehéz, csonkolt formavilága is visszaköszönt a sziluettekben és az anyagok felhasználását tekintve. Jean Nouvel francia építész és formatervező alkotói stílusa szintúgy ihletforrásként szolgált. Mindezek fényében a geometrikus kivágások és szögletes részletek fokozzák az összhatást, ráadásul a designer által tervezett minták különleges 3D digitális print technológiával kerültek a ruhákra. Kell ennél több?

Kevés olyan pozitív és magasztaló kifejezés létezik, melyet még ne használtam volna Konsánszky Dóra kapcsán. Talán ezúttal a legmegfelelőbb: A zseni! A “Constructive Leviation” elnevezésű kollekció ezúttal is a legpontosabb koncepcióra épülő alkotás minden tekintetben. Dóra jól érzékelhető meditatív tervezői stílusa ezúttal a karakteres muzsika és a finom, tudatos részletek, valamint funkcionalista kidolgozások együtteseként valósult meg.

Több zenei hangzásvilág került megjelölésre inspirációs forrásként a kollekció okán. A korábbi lágy és sokszor újszerű megoldásokkal teli jazz helyett ezúttal többek között Tycho, az amerikai ambient zenész könnyed számai (miközben írok, épp a “Dive” című album szól – kétségtelenül egy másik világba kalauzol). Dórának remekül sikerült kombinálnia a saját edgy és formabontó stílusát ezzel az ártatlan és légies atmoszférával. A monokróm színek mellett találkozhatunk cinóber pirossal, gyönyörű zöld árnyalatokkal, melyek olyan matériákkal öltenek testet, mint az elasztikus hernyóselyem, mosható puha báránybőr, gyűrt pamut és mosható gyapjú. Természetesen mindezt a strukturalista design jegyében.

A tervező munkássága már csak olyan szempontból is elismerésre méltó, hogy nem próbálja mindenáron direkt formában az általa követett ihletforrásokat közvetíteni – mint a zenében rejlő szabadság – , a kollekció által kiváltott érzések és keltett benyomások a befogadóra vannak bízva. Konsánszky Dóra feltétel nélkül enged be birodalmába, hiszen az az intellektuális megközelítés, mellyel alkot, alapjaiban szűri a befogadni képes közönséget.

Porcelán műalkotások, melyek vallástól független szakrális teret teremtenek. Így jellemezném Füzesi Heierli Zsuzsa pécsi származású kérámiaművész alkotásait. Különös kompozíciói látványos méhkaptárszerű szobrokban öltenek testet, melyeket maga a művész is “csodalényeknek” nevezett egy korábbi interjúban. Filozófiája szerint munkái nem az ő személyéről, hanem az agyag belső életéről szólnak.

Mindez a Nubu kortárs művészet rajongó tervezőit is megihlette. Judit és Adél a keramikus műveinek különleges struktúráját, lyukacsos szerkezeteit ültették át ruhakölteményeikbe. Az organikus, gyűrt formák gumival húzott orkán, vasalt (és gyűrt) voál és puplin, valamint perforált bőr révén elevenednek meg. A gyönyörű mályva, púder, taupe és elmaradhatatlan fekete által megszületett a kollekció másik legfontosabb szimbóluma, a levél – és sziromforma. A lágy esésű selyem és a jól bevált jacquard ezen formák jellegzetes íveit követik, majd hozzák létre a finom sziluetteket, megidézve az utánozhatatlan Nubu esszenciát.

Mint mindig, a duó ezúttal is teljessé tette a gyűjteményt kiegészítői révén, melyek legalább akkora népszerűségnek örvendenek, mint ruháik. A táskáknál alkalmazott gyűrt bőr tökéletesen reflektál a kerámiák felületeire, valamint azok természetközeli értékeire. A Nubu a következő tavasz-nyári szezonra sikeresen ötvözte ikonikussá vált attribútumait, miközben körülölelte az innováció és az újdonságokra való nyitottságban rejlő kreativitás és annak páratlan energiái.

Az esetek zömében túl sok újdonság nem feltétlenül történik a Gombold Újra pályázatán hazai fronton. Az ok egyszerű: a legtöbb frissen végzett tervező pályázza meg legnagyobb arányban ezt a kezdeményezést, sok esetben pedig már korábban bemutatott diplomakollekciójával (vagy annak kisebb továbbgondolásával az adott tematikának megfelelően).

A már korábban debütáló munkák miatt pedig mindig ott a veszély, amely alapvetően a kortárs képzőművészeti kiállítások kapcsán is elvi kérdésként hangozhat el. Hányszor mutathatod be a kollekciódat/alkotásaidat? Néhány művész nem szereti “turnéztatni” műveit (mondhatni ciki) – pláne egy városon belül – , hiszen elértéktelenedik, túlcsordul annak minden üzenetével együtt. Szakmán belül pedig inkább feltételezhető, hogy az adott kreátor sokkal több energiát fektet a köztudatban maradásába, mint valós tevékenységébe: az alkotásba.

Ez a séma pedig a diplomakollekciókat szintén veszélyeztetheti.

Erre tökéletes példa lehet Zsigmond Dóra diplomakollekciója (Mod’Art – 2014). Hiába érte rengeteg pozitív kritika a kreációkat, a sokszori kifutóra lépés után egyszerűen elvesztették varázsukat. Az idei pályázat nyertese Vetlényi Alma, akinek munkái sajnos számomra sem technikai megoldások, sem anyaghasználat, de szabásvonalak tekintetében sem tudott különösebb emlékezetes vagy magával ragadó szakmai pillanatokat adni. A zsákvászon alkalmazása (kissé az a bizonyos “groundbreaking” szituáció) mint táska, valamint a ruhák egyszerű formavilága nem egészen merítette ki az idei pályázat “környezettudatos” tematikáját. Pozitívum azonban a tervező hozzáállása az alkotás metódusához. A kollekció minden egyes darabja különösebb szabászati hulladék keletkezése nélkül jött létre.

A finálé egyébként meglehetősen kedvező jövőt vizualizált, már ami a hazai iparművészeti palettát illeti. Hegedűs Dóra, Wirth Abigail, Bráz Noémi, valamint Nagy Adrienna egyaránt a mezőny kiemelkedő kollekcióit tették le az asztalra, így csak remélni tudom, hogy a jövőben többet láthatok munkájuk gyümölcseiből.

Illusztrációk / Illustration: Illuxtratgirl – Fashion Illustrations by Lúcia Mészáros