
Divat
Absolut StudioFlow #5 – Vendégeinket kérdeztük!
A márciussal együtt az Absolut StudioFlow második évada is megérkezett! Első kerekasztal-beszélgetésünk alkalmával nem kisebb tervezőkkel és kreatív szakemberekkel elmélkedünk inspiráló és példaértékű pályafutásukról, mint Vágó Réka (rekavago), Reményi Éva (EVE by Eva Remenyi), Abonyi Alma (Alma Abonyi) és Nagy Adrien (Rienne Creations).
A március 27-én este 6 órakor kezdődő beszélgetésünk során olyan kérdésekre keressük a választ vendégeink közreműködésével, mint például: hogyan érdemes belevágni a designer szakmába? Miképp lehet sikerre váltani a kemény munkát? Vagy épp mi segíti őket abban, hogy minden szezonban meg tudjanak újulni és legalább akkora lelkesedéssel alkossanak, mint karrierjük kezdetén? Vendégeinket már a keddi beszélgetés előtt is kérdeztük pár fontos témáról, válaszaikat pedig most megosztjuk veletek.
Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor gyertek és töltsünk el együtt egy újabb izgalmas estét a Hadikban (Bartók Béla út 36.), ahol az Absolut különlegességeivel várunk benneteket!
Belépő: 1000 HUF – Jegyek csak a helyszínen kaphatók!
Nagy Adrien: Az utazásaimból gyakran merítek inspirációt. Tavaly például eljutottam Kínába, illetve a Közel-Keletre, Szaúd-Arábiába is. A különböző kultúrák, színek, illatok, ízek mindig nagy hatással vannak rám, ami utána beépül a tervezési folyamatba. Sokszor inspirálnak nők is, nem csak tárgyak, vagy a természet. A menyasszonyi vonalamban például tudatosan is használom azt a képességemet, hogy rá tudok hangolódni emberekre. A személyre szóló tervezés, a szolgáltatás jellegű design az, amiben most kifejezetten hiszek.
Reményi Éva: Érzések, élethelyzetek, de néha teljesen bagatellnek tűnő apróságok, amik szembejönnek. Vicces, de néhány tervezéssel töltött év után minden vizuális inger egy nagy ékszermátrixba rendeződik.
Abonyi Alma: Az inspiráció egy rendkivűl huncut dolog. Elég fogékony vagyok, szerencsére eddig még nem szenvedtem hiányát. Nem tudok kiemelni egy témát vagy rendszert, ami inspirál: bármi lehet. Egy napsütötte ház, tavaszi virágok, kortárs építészet vagy egy baráti beszélgetés. A következő karbon kollekciót például formailag inspirálta egy “probléma”. Miszerint a táska lényege, hogy tárgyakat hordunk, mozgatunk benne, amiket mi nők általában sosem találunk. Tipikus kép, amikor nyakig benne vagyunk a táskánkban, már-már majdnem biztosak vagyunk benne, hogy elhagytuk azt a bizonyos dolgot, amit keresünk, majd hirtelen feldobja a táska “alja”. Erre a jelenségre reagálok és némiképp próbálok megoldást keresni a design eszközével, nem szokványos módon
Vágó Réka: Szinte minden, ami mozog. A jó energiák, az emberek, egy kávéházi terasz, egy utazás, egy jó kiállítás, beszélgetések. Amikor inspiráció kell, akkor annyira nyitott az agyam, hogy szinte bármi hat rá. Amikor már fókuszálni kell, akkor sokkal nehezebb, mert ki kell szűrni a “felesleges” információt.
Nagy Adrien: Mindig optimista voltam, így az elmúlt években tapasztalható változásokat is próbálom pozitívan kezelni. Mivel fiatal tervezőket is tanítok a MOME-n, fontos, hogy higgyek a jövőjükben, másképp nem menne. Az biztos, hogy mindenkinek ki kell alakítania a saját karrier-stratégiáját. Azt látom a szakmában, hogy több sikeres stratégia is van, azonban ezek másolása már nem mindenkinek jelenthet megoldást. Újakat kell kitalálni személyre szabva, a saját lehetőségekhez igazítva. Tehetséges tervezőnek lenni sajnos nem elég.
Reményi Éva: A nők szemszögéből szeretném megközelíteni a kérdést. Az utóbbi két év meghozta azt az áttörést, amire szerintem régóta vártunk. Elkezdődött egy komoly szemléletváltás, ami sokkal bátrabbá és nyitottabbá tette a magyar nőket, hogy hazai tervezői darabokat viseljenek.
Abonyi Alma: Nem egyszerű és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon nehéz versenyre kelni a fast fashionnel és a multikkal. De akárcsak egy nagyobb designer céggel, aki megteheti, hogy sokkal nagyobb példányszámban gyártasson valahol Ázsiában. Természetesen azt is tudom, hogy elvileg nem kéne ezzel versengeni. Ugyanakkor tudat alatt is beépülnek az emberek fejébe bizonyos klisék, árcimkék, amik megnehezítik a dolgokat. Viszont az a szűk hazai vásárlóközeg, aki minden erejével támogatja a magyar dizájnereket, feledtetni tudja ezeket a problémákat és igazán szoros viszony tud kialakulni.
Vágó Réka: A piac mérete állandó probléma marad, de az itthoni vásárlók sokkal nyitottabbak a magyar márkákra, és a hazai tervezők is sokat fejlődtek. Mi is. A habitus nem változott és egyelőre nem is fog: egy kényelmes tempójú, viszonylag konzervatív, divatkövető piac van itthon.
Nagy Adrien: Amikor megkaptam az emailt a Marc Jacobs-tól, hogy felvettek és hamarosan kezdhetem a munkát a Design Department-ben. Legnagyobb álmom teljesült ezzel. Hónapokkal azelőtt, hogy behívtak állásinterjúra, láttam egy dokumentumfilmet Marc Jacobs-ról, aminek nagy részét a stúdiójában vették fel. Messziről ábrándoztam csak arról, hogy egyszer talán majd én is dolgozhatok egy ilyen helyen. Aztán néhány hónap múlva már ott voltam New Yorkban, abban a bizonyos stúdióban. Már önmagában ez is óriási élmény volt.
Reményi Éva: Nem tudnék egyet kiemelni, de az első tévés interjú vagy például mikor legelőször köszöntek vissza az ékszereim nyomtatott sajtóból, igazán bizsegetőek voltak.
Abonyi Alma: Például nagyon emlékszem a legeslegelőször eladott carbontáskám körüli pillangós gyomorgörcsre, illetve amikor remegős hangon tartottam előadást a BME polimertechnikai tanszékén vagy az egyik mélyen dédelgetett álmom beteljesülésére, mikor kiállíthattam először a Mercedes-Benz Fashion Weeken. Nem tudok kiemelni csupán egyetlen pillanatot.
Vágó Réka: Sok olyan pillanat van amire szívesen emlékszem vissza, és ezek többségében pozitív élményekhez, visszajelzésekhez kapcsolódik. A legutóbbi jó pillanat egy hétfői meetingen “jött szembe”.
Nagy Adrien: Egy jó hangulatú, nyitott beszélgetésre számítok, hiszen azért mi ismerjük egymást és egyébként is jó kapcsolatban vagyunk. Mivel mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, örülök, hogy van egy jó „ürügyünk” arra, hogy leüljünk kicsit és megosszuk gondolatainkat, tapasztalatainkat. Én már nagyon várom.
Reményi Éva: Szerintem nagyon szuper a csapat, egy jó hangulatú, tartalmas beszélgetésre számítok.
Abonyi Alma: Rendkívűl várom, kicsit izgulok is. Szuper tehetséges, sikeres nőkkel fogok diskurálni. Miközben az Absolut biztosítja az oldott hangulatot. Lehetne ennél klasszabb? Biztos nagyon feltöltő lesz és izgatottan várom a többiek tapasztalatait és meglátásait, ritkán van alkalom ilyen típusú eszme- és tapasztalatcserére.
Vágó Réka: Én abban reménykedem, hogy jó kérdések lesznek, amiből kialakulhat egy izgalmas párbeszéd a tervezők között, amibe a nézők is beleszólhatnak, kérdezhetnek és utána mindenki azzal az érzéssel megy haza, hogy “wow, érdemes volt eljönni, mert erről eszembe jutott egy csomó dolog, amit hasznosítani tudok, vagy meg akarok csinálni…” Remélem, én is így megyek haza!
Grafika & illusztráció: Illuxtratgirl / Mészáros Lúcia
Bejegyzés megosztása
BENCE CSALAR AJÁNLJA
Kiemelt hírek


Self-Made - Juhász Kata vizsgamunkája a Werk Akadémián

Rebels in tulle - Ecseki Virág vizsgamunkája a Werk Akadémián

Insomnia - Pauer Ádám vizsgamunkája a Werk Akadémián

New Bloom - Horváth Zsófia vizsgamunkája a Werk Akadémián

Divatfővárosok, mint vizsgamunkák - avagy a tanítványaim első divatanyagai

Az örök kérdés tervezőként: itthon vagy külföldön?

6+1 tanács és gondolat pályakezdő tervezőknek

Szép remények a Sentiments Couture tollából

Az alkotás lenyomata és a foltok története - Printa 2020 ősz-tél

Restart

Urbanchic és vintage hangulat a ZIA új kollekciójában!

5 + 1 feltörekvő magyar ékszermárka az egyediség jegyében

Szürreális figurák, fragmentált narratívák - Raman Djafari művészete

"A felszabadulás és megkönnyebülés érzetét kívántam újra átélni..." - Interjú Poprádi Flóra tervezővel

"Már nem szeretném a lehető legegzaktabb módon mindenki arcába tolni a saját igazam..." - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

Most akkor kiégtél vagy depressziós vagy?

"Csinálom, ami őszintén jön belőlem..." - Interjú Berecz Vanda tervezővel

Új helyszínen indul ismét útjára az Absolut StudioFlow!

Egyensúly és bécsi sikerek egy kis arannyal fűszerezve - megérkezett a ZIA új kollekciója!

"Ez egy igazi kreatív energiáktól szikrázó bázis..." - Interjú Abonyi Almával, a Rezina Studio alapítójával

Slow fashion & belső béke - NUBU '19 ősz-tél

"Mindig is a nem hagyományos anyagok érdekeltek..." - Interjú Ferencz Borbála tervezővel

Helsinkibe és tovább! - Kata Szegedi '20 tavasz-nyár

Befogadás és összekapcsolódás egy idealizált világban - Laura Berger művészete

Ahol a hagyomány és a nyitottság egyaránt szempont - ilyen volt Tunéziában!

Kerámia mindenhol, avagy rajongásom kiteljesedése

Hullámok, Árnyékok, Ébredés - ViktoriaVarga '19 tavasz-nyár

Nora Sarman Bridal kampány - megismételhetetlen pillanatok, újító megoldások

Exkluzív: egyedi lakáskiegészítőkkel bővül az AgnesKovacs palettája!

Új gyökerek, új szemlélet egy jobb világhoz - Aware by Printa '19 tavasz-nyár

Exkluzív: megérkezett az új Vengru kampány!

"Bemutatjuk a vidék színes, gasztronómiai palettáját..." - Interjú Bagó Zsófival

A lázadó menyasszony: fikció vagy valóság? - Daalarna Fashion Show '19

Káosz, nightlife és a keleti blokk gyöngyszemei - megérkezett az OST konzept új kollekciója!

BCS Archív: Amikor a természet inspirál

Régi kedvencek újragondolva - Íme a Levi's (R) Performance kollekció!

"Aggasztónak tartom az egyre növekvő közönyt!" - Interjú Kalicz Klára tervezővel

Örvénylő ecsetvonások - Ryan Hewett művészete

Blanche: időtlenség és stabilitás AgnesKovacstól

A következő szint - GabriellaVeszprémi SS '19

Luxus, rebellis léptek és Wednesday Addams

"Nem szeretjük az elitista hozzáállást..." - Interjú a Hidegvér tervezőivel

"Ezek nem csupán ékszerek!" - Interjú Herdon Erikával, a Héria Enamel tervezőjével

A valóság milliónyi megközelítése - Sydney Krantz művészete

„Ezt így ki veszi fel?!” - Történetek a legmagasabb számú egy négyzetméterre eső szakértők országából!

Karman Jewelry: íme az Art Deco inspirálta kollekció!

8 + 1 ok, amiért Karl Lagerfeld egy igazi ikon

"Ne legyél tucat!" - Interjú a Sertees márka tervezőivel

Portrék a természetről - Maela Ohana művészete

Exkluzív: íme a CAKÓ 2019-es tavasz-nyári kampánya!

Télből a Nyárba - Íme a Gas Jeans új kollekciója!

Studio Talks LIVE! - Inspiráló november

"Mindig valami újat szeretnék létrehozni!" - Interjú Farkas Janóval

Misszió az elegancia jegyében - Galamb Tailoring

Öntudatos nők, családi örökség és egy kis romantika - BCEFW SS '19

Kreatív Pezsgés I. rész - A színfalak mögül

Úton hazafelé és tovább - BCEFW SS '19

A szavak ereje: Egysorosok - Interjú Sophie Tarival

Átgondolt csavarok - Perceptual Thinkers AW '18

"Mindenképp alkotni szeretnék!" - Interjú Bajkó Renátával

Tarts velünk Londonba, Milánóba és Párizsba! - Fashion Week Tour SS '19

Elindult a BenceCsalar.com YouTube csatornája!

Okos festékkel a feminizmusért - Interjú Eifert Kata Nóra tervezővel

BCS Diary: szerezd be a legstílusosabb Gas Jeans darabokat!

"Ez számomra személyes ügy!" - Interjú Varga Erikával, a Romani Design tervezőjével

Duplikált zsenialitás - Alex Garant művészete

Megérkezett: BenceCsalar x Mobilfox

Exkluzív: Recollection - megérkezett Alma Vetlényi új kollekciója!

Kimerevített pillanatok - Grant Spanier művészete

Megkapó tekintetek - Marta Bevacqua művészete

#RainbowParty2018 - A színfalak mögül a kifutóig!

BenceCsalar for Rainbow Party 2018 - Íme a teljes kollekció!

Stylewalker: nyerj fotózást a Studio Csalar csapatával!

Aperol x Kata Szegedi: hűsítő szabásvonalak

Ajánló: USE unused pop-up a Projekt Showroomban

A természet varázsa - Matt Andres művészete

Művészi szabadság: Tenka Gammelgaard

#MyGAStories

BCEFW - Femme fatale, múzsa, csillogás

BCEFW - Biztató Szerelemgyerek

Hello Malevich! - Mei Kawa Tavasz-Nyár '18

"A tehetség csupán félsiker" - Interjú Martin Wandával

Exkluzív: Nora Sarman ősz-tél '18

#GAStories - Több mint egy ruhadarab!

Tudatosság, harmónia és egy új generáció - Kárpáti Krisztinával beszélgettünk

Absolut StudioFlow #5 - Vendégeinket kérdeztük!

"Egyre több helyen tudjuk megmutatni magunkat!" - Interjú Mészáros Lúciával

GabriellaVeszpremi - Innovatív rétegek

Muslin Brothers - Határok nélkül

Teppei Teranishi - Könnyed természetesség

Pitchouguina - Egy tengerparti séta

Baitogogo - Henrique Oliveira művészete

Wonderplants - Sarah Illenberger művészete

Funny Fun - Guillaume Kashima művészete

#Gas4Cobain - Kurt Cobain fotósával beszélgettünk!

A Változás Ereje - Megérkezett az új Petra Földi kampány!

"Nem olyan elkeserítő itthon a designerek helyzete" - Interjú Hegedűs Dóra tervezővel

Inspiráló Mozdulatok - Andre Elliott művészete

"A fő szempont, hogy szinten tartsuk a minőséget!" - Interjú a Vengru tervezőivel

BCS Archív: A fekete addiktív?

#Gas4Cobain - Bolognában jártam!

Propanganda, aktuálpolitika és lázadás - Interjú Szarvas Valentin tervezővel

#Hello2018 - Köszöntsük az új évet!

"Ez az egész egy kísérletezés!" - Interjú Barabás Zsófi festőművésszel

Absolut StudioFlow - Öntudatosság & nagy váltások

BCS Archív: #FashionWeekLooks

Párizsból szeretettel - Inès Longevial művészete

BCS Archív: A maszk mögött

"A fő szempont a motiváció" - Interjú a FISE képviselőivel!

Exkluzív: pop-up üzlettel debütált az Edgy Apparel!

Absolut StudioFlow - A magyar divat jelene és jövője

Saját üzlettel startol az Edgy Apparel!

Sophia Webster SS '18 - Bevállalós tündérmese

MBFWCE: kedvenc backstage pillanataink!

Exkluzív: David Koma SS '18

Nicola Brindle: Essex Girl

Ajánló: FISE 35 - Finissage

Family Portrait

Kávézz velünk!

Exkluzív: Furla Magic Tales

OST Konzept: Joyride

Exkluzív: Marina Rinaldi prezentáció

BENCECSALAR RELAUNCH

Fashion Week Tour - SS '18

PREMIER: THE EDGE IN YOU

Editorial: Vibrant Contrast

Promising New Horizons

Editorial: Genderless Visions

Viva la Venezia

Indian Summer

Such a Good Karma

First Look

Fresh & Friendly

Exclusive Pampering

This is My Story

Gas Jeans: Showroom Setting

My First Workshop

BenceCsalar for Men's Stuff

Pelso '17: Playful Summer

The Path to Creativity

#BackstageFun

Let's Be Conscious!

Gas Jeans: Pimp Your Denim

Feelings

Those Lovely 70's

Active & Liberating

Wink x BenceCsalar S02

#009

The Vibrant Talent

Linda Linko: Bold Visual Style

The Liberty of Creativity

Workshop Secrets: Metropolitan University II.


Artistic Ambition

New Favourites

Workshop Secrets: Metropolitan University

Vintage Mood

Dolly Birds Of Paradise

#PepsiVintage

Field of Imagination

Feminine Aesthetics

Workshop Secrets: Edinas Paper

Modernist Interpretation

Back In Town

Blue Denim

Like This

Raw Beauty

Jakubowski's Wonderland

The 1975

Workshop Secrets: NUBU

Valóság és képzelet között - Phil Ashcroft művészete

Robot Monsters

Kávészünet: d'Orsay Moment

Exkluzív: Nicopanda Showroom Párizsban

The Concept of Shadow

Art Phenomenon

Ajánló: 10 Corso Como

Coffee & Inspiration - Vol. 2

Coffee & Inspiration – vol. 1

Az élet körforgása - Mathilde Roussel művészete

T.H.E.Y.
