Intelligens, frappáns, mély, fájdalmas, szívderítő, kijózanító. Ezek a jelzők mind-mind illenek az Egysorosokra, a – nevéből is sejthetően – rövid, haiku-szerű, sokszor csak egy-két szóból álló alkotásokra. Az Egysorosok valójában jól elkapott érzések, villanások, hangulatok, de minden esetben teljes értékűek, a magyar nyelv szépségét és zsenialitását hirdetik. A csavar a történetben, hogy mindennek az Instagram ad otthont: az Egysorosok posztjai azok, amiket nem görgetsz tovább. Maradsz, olvasol és gondolkozni kezdesz. Kivételes, hogy ezt egy Instagram profil ma képes elérni, mesterien és érzékenyen, nem elcsépelt életbölcseletek formájában, hanem kortárs irodalmat csempészve a mindennapokba. Az Egysorosok szerzője mesélt a kezdetekről, az alkotás folyamatáról, inspirációról és a közösségi médiához való viszonyáról. Szeressétek!

Ki áll az Egysorosok mögött és hogyan mutatnád be az Egysorosokat? Mi a célod velük?

Sophie Tari. A célom az Egysorosokkal elég egyszerű. Hatni szeretnék. A legegyszerűbb módon gondolatokat festeni más emberek tudatába. Megfigyeltem, hogy az igazán jó versek valamely sorára mindig emlékezünk. Amit a költő nem „értelemmel” írt, hanem sokkal mélyebbről, szívből jött, ami egy „igazi” sor. Egy nagyon – szó szerint – képmutató világban élünk, ahol mindenki folyton csak a tökéletes oldalát mutatja online felületeken, ezért is tartottam fontosnak az Instagrammon való publikálást, hogy a sok pózolás között legyen valami, ami hozzánk is adhat. Talán próbálom felmutatni a sebezhetőségünket is és ezek által felvállalni ezt, hogy ezáltal kapcsolódni tudjunk ott, ahol a legtöbb ember beáll az egója által uralt versenybe… és végül csak egyre jobban egyedül érzi magát.

Hogyan alkotsz? Hogyan születnek az Egysorosok?

A költészet területén lévő alkotás, szerintem egy borzasztó különleges passzív-aktív kreatív munka. Az ember vár egy jó képre, mint valami vadász, ami feltűnhet a sarki pékségtől kezdve egy velem szemben ülő ember szempárjától át egy félbehagyott mondatig bárhol, táplálkozhat egy átélt fájdalomból vagy örömből, és ha megvan a kép, a mag, akkor jön a keményebb része, a préda megmunkálása, a dolog fel- és kidolgozása, a tartalom lehető legegyszerűbbé való csiszolása. A lényeg, hogy a legfájóbb bugyrokig, vagy épp a tudatalattiig kell merülni a jó üzenetekért. Ezért is érezzük sokszor azt egy jól megírt versnél vagy sornál, hogy olyan, mintha az egészet már olvastuk volna korábban is.

Hogyan és mikor indultál el a költészet útján? Milyen út vezetett az Egysorosokig?

Londonban élek már 8 éve, kreatív ügynökségnél dolgozom, és pár év kintlét után egyre intenzívebben figyeltem fel a magyar nyelv virtuóz kreativitására. És hiányára a lelkemben. Dolgokra, amiket egyszerűen nem lehet lefordítani angolra. Valamint mindig is motivált, hogy alkothassak valami olyat, amihez nem kell elmenni egy műterembe, beülni moziba, megmagyarázni hosszú oldalakon át, hogy “mit akar a művész kifejezni”. Nagyon jó platform erre a social media, ezen belül is az Instagram kiemelkedő számomra, és a tény, hogy bárki rábukkanhat a digitális verseskötetemre a zsebében. Mindezek összhatása indította el 2013-ban bennem az Egysorosok teljes műfajteremtő vízióját. 2016-tól kezdtem el publikálni őket, addigra lett meg teljesen a kreatív koncept és elég mű.

Ki a legkedvesebb íród, költőd és miért éppen ő?

A kedvenc íróm Márai Sándor, a költőm pedig Karinthy Frigyes. Mindkettejükben van szerintem egy laza elegancia, egy könnyed felülemelkedni tudás, “kizoomolási” képesség az élet számos problémájával kapcsolatban (számomra az egyik ilyen terápia például az írás is e téren) és ezért tartom Őket példaképeimnek. Mert ők is ki tudtak írni magukból dolgokat, és ez jó, ez hat rám is, és azokra is, akik olvassák, így megvan az az érzésem, hogy ha csak egy sort is, de hozzátehetek valamit a Világhoz.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Maradsz az Egysorosoknál vagy más formára, műfajra váltasz? Gondoltál már arra, hogy nyomtatott verzióban is megjelenjenek az alkotásaid?

Nagyon szeretném, hogy egy napon könyv formájában is megjelenjenek az Egysorosok. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy idén volt olyan budapesti gimnázium, ahol az érettségi tételek közé emelték őket. Valamint a Hadik Kávéház és a Nők Lapjával létrejött együttműködésem révén rengeteg emberhez elérnek a sorok. Hamarosan beindul az Egysorosok weboldala, ahol termékeket lehet majd rendelni, most ezen dolgozunk épp, a koncepció már megvan. Ezen túl szeretnék miniregényeket írni, angolul, ez lesz az újabb műfaji lépés.

Mi az, ami feltölt, izgalomba hoz, inspirál?

Legjobban a zene. Nagyon nagy Freddie Mercury rajongó vagyok, Ő nagyon sok mindenben inspirál, a hangjából sugárzó erő, meg szerintem remek (dalszöveg) író is volt. Antik dolgokat gyűjtök, régi fémdobozokat, szóval általában ha kikapcsolódásra vágyom, antik piacra megyek, ott töltekezem ezerrel. Emellett más írók művei, vagy egy jól megírt Netflix minisorozat, például a Stranger Things vagy a Maniac. Imádok forgatókönyvekből kicsöppent mondatokat elemezgetni.

Az Egysorosok főként a social media felületein terjed, neked mi a véleményed az állandó online jelenlétről? Van esetleg olyan elv, gondolatiság, ami mentén a mindennapjaidat éled (social media ügyileg és/vagy attól függetlenül)?

Szerintem még nem fogjuk fel, hogy milyen szinten tesz függővé az internet. Túlságosan az “elején” vagyunk ennek az új információáramlásnak, és még nem tudunk kellő tudatossággal bánni vele. Én nagyon sokszor átteszem airplane-módba a telefonomat, mert egyszerűen frusztrál a túl sok notification naponta, és az, hogy beszélgetések helyett inkább csetelünk egymással. Próbálom ezt, amennyire lehet kordában tartani. Azt gondolom, hogy a párkapcsolatokra kifejezetten keményen ártalmas hatással van ez a kor, az állandó függés, és a fölösleges információk bármikor való elérése nem hozzánk tesz, hanem elvesz a jelenlevésből.

Mit tanácsolnál annak a kamasznak, akiben megfogalmazódik, hogy irodalommal, írással szeretne foglalkozni? Vagy ha így tetszik: milyen jó tanácsot adnál a kamasz Sophie Tarinak?

Hemingway azt mondta, hogy  “There is nothing to writing. All you do is sit down at a typewriter and bleed.” Azt tanácsolnám, hogy bele kell vágni, mint az életbe, csak így lehet megtudni, hogy érdemes-e, hogy miket kaphatunk és adhatunk általa.

Köszönjük, Sophie Tari!

Az Egysorosokat itt olvashatjátok:

https://www.instagram.com/egysorosok/?hl=hu

https://www.facebook.com/egysorosok/

A fotót Kovács Richárd készítette.