ART

The 1975

Zene & művészet

Talán az egyik legnagyobb kihívás egy alkalmazott művész számára visszaadni egy dal, vagy éppen teljes album hangulatvilágát úgy, hogy azonosuljon a dalokat alkotó zenészek vízióival. Azonban Samuel Burgess-Johnson art director, designer és David Drake fotós úgy döntött, hogy megalkotja a The 1975 legújabb albuma kapcsán az alábbi sorozatot. A fotók eltérő vidékeken készültek más-más kontextusban, így az albumon található dalok címeit formáló neon feliratok egyfajta különleges installációi lettek a látványvilágnak.

A brit együttes legújabb dalait a művészeti vezető a lehető legtökéletesebben szerette volna reprezentálni a végeredményben, így mindenképp egyfajta pszichedelikus jelenetsorozatot tűzött ki végső céljaként. A kész alkotás a zene, valamint az elkészült képi világ együttese révén elevenedik meg.

Külön érdekesség, hogy a designer közeli barátja és egyben lakótársa a banda frontemberének,  Matty Healy-nek. Ezáltal pedig az együttműködés is sokkal gördülékenyebben ment. Mindezt remekül igazolja, hogy az The 1975 legújabb turnéjának promóciájához szintén a vörös neon feliratok adták a kiinduló pontot.

Íme a kedvenceim!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s