COLLECTION

Graffiti Heart

Szuper minőségű fotók prémium kiegészítőkről? Ó, de még mennyire!

Pár hónapja olvastam az egyik kedvenc külföldi blogomon egy izgalmas cikket. Mégpedig arról, hogy az írónak hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy aznap nem kellett kissé robosztus Canon fényképezőjét magával cipelnie egy megbeszélésre. Hazafelé menet azonban találkozott egy barátnőjével, akit mindenféleképpen le szeretett volna fotózni. Hogyan oldotta meg a kissé kellemetlen (adott kontextusban) helyzetet?

A zsebedben rejlik!

Igen, a telefonod! Tisztán emlékszem, amikor Apukámmal 8-9 évvel ezelőtt még minimum két órás adminisztráció áldozataivá váltunk,  ha egy-egy telefont szerettünk volna vásárolni. Természetesen tehettük mindezt csupán akkor, ha az adott üzletben kapható volt a kiválasztott készülék. Pár év elteltével megannyi változás történt e téren is, a telefonok technikai adottságairól nem is beszélve.

Most itt, 2015-ben minden múltbeli képzeletünket túlszárnyalja a jelen, melyet akkor a távoli jövőnek hittünk. Korábban már volt szerencsém együttműködni a Sony Magyarországgal, ezúttal pedig ismét támogatnak egy izgalmas kihívásban. Mostantól egy hónapon keresztül több bejegyzésemhez is a csúcskategóriás Sony Xperia Z3 segítségével készítem a képeket.

Íme az első!

“Áldozataim” ezúttal a limitált számban készített Furla Mini Metropolis Graffiti táskái, amelyeket nem mellesleg a mai nap folyamán fognak egy csodálatos esemény keretein belül prezentálni a márka Fashion Street-en található üzletében. A gyönyörűségek az olasz brand Pre-fall kollekciójában kerültek piacra és az első visszajelzések alapján hatalmas sikernek örvendenek a vásárlók körében. Nem csodálom! Ki ne szeretne egy praktikus statement kiegészítőt birtokolni a forró nyári estéken?


Premium quality photos of accessories? Oh, of course!

A few months ago I read an exciting article on one of my favourite foreign blogs. It was about what a great relief it was for the writer that she didn’t have to carry her quite robust Canon camera to a meeting that day. However, on her way home she met her friend, of whom she wanted to take a picture no matter what. How did she solve this awkward (in the given context) situation?

It’s in your pocket!

Yes, your cellphone. I clearly remember when 8-9 years ago we were victims of a minimum 2 hours long administration with my Dad, in case we wanted to buy a cellphone. Of course only if the chosen mobile phone was available in that very shop. A few years later a lot of changes happened on this issue, too, not to mention the technical capabilities of phones.

Here and now, in 2015, all of our imaginations of the past are beat by the present, which we thought would belong to the distant future. I had the chance to cooperate with Sony Hungary before, and this time they support me in an exciting challenge again. For a month, from now on, I’ll take photos for most of my articles with the help of a high quality Sony Xperia Z3.

The first one, there you go!

My „victims” this time are the Furla Mini Metropolis Graffiti bags, which are limited edition, and will be presented today, within the framework of a wonderful event at the brand’s Fashion Street shop, by the way. These beautifuls were placed on the market in the Pre-fall collection of the italian brand, and according to the first feedbacks, they are very successful among the customers. No wonder! Who wouldn’t want to own a practical, statement accessory on hot summer evenings?

One thought on “Graffiti Heart

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s