ART

A hónap művésze: Klement Csaba

Összetéveszthetetlen stílus, iróniával megtoldott saját világ

Klement Csaba neve nem ismeretlen a hazai underground szcénában, arról nem is beszélve, hogy a hazai divatvilág is kezdi felfedezni magának (kérdés, hogy ennek a kortárs művész mennyire örül). Játékos stílusa, szarkasztikus meglátásai és egyszerre imádnivalóan édes karakterei kétségtelenül lefegyverzik az embert, valahányszor rájuk pillant, s bár kevesen tudják a gép mögül, de az alkotó öltözködési attitűdjei is legalább ennyire lehengerlők.

Legújabb rendezvénysorozatom, a Fashion Ball első kampányát is ő készítette, azonban véleményem szerint érdemes egy kicsit jobban megismerni Csabát és figuráit. Ennek apropóján tettem fel neki pár cseppet sem szokványos kérdést, hiszen művészeti stílusa legalább ennyire kliséktől mentes.

1.Hogyan határozod meg a stílusod?

Van benne talán egy kis naiv meg minimál, kicsit gyerekrajzos is néha, de ne határozzuk meg… én inkább mint firkák gondolok a munkáimra: mozgó firkák, álló firkák, firkált firkák, befejezett és befejezetlen firkák. Amúgy sose gondoltam, hogy van egy konkrét stílusom, de egy alkalommal megkerestek, hogy készítsek animált portrékat egy stúdióról, elkezdtem kidolgozni őket, elküldtem egy részüket, hogy kapjak valami visszajelzést, és azt írták, hogy nem rossz, de ők arra gondoltak, hogy a stílusomban készítsem el őket. Pedig pont azért váltottam egy kicsit (nem használtam kontúrt, lágyabb színekkel dolgoztam), hogy ne unjam meg magam teljesen.

Ha az eddigi legjobb comment, amit kaptam: a “gyomorforgatóan cuki” egy stílus lenne, azt választanám!

2.Mennyire kell komolyan venni?

Ha lehet, akkor semennyire!  Szerintem semmit sem szabad túl komolyan venni, szóval akkor engem meg pláne nem. Próbálok azért az animációimmal, rajzaimmal komolyabb kérdéseket, problémákat is boncolgatni, de csak felületesen és mindig csak humorral, gúnnyal vagy mindkettővel egyszerre. Leginkább szórakoztatni szeretnék, örömet okozni, megmosolyogtatni! Ezt a részét vegyük komolyan (akár az életnek is), a többit nem kell.

3.Milyen ihletforrásaid vannak?

Minden ihletforrás, amit az érzékszerveimmel tapasztalok. Nincs olyan dolog, ami ne inspirálna. Persze ki tudok emelni párat, ami igazán meghatározó: állatok, filmek, zenék, játékok, emberek, kapcsolatok, barátság, félelmek, tulajdonságok, INTERNET… stb. Jaj, tényleg minden! Talán a legerősebben a magány, utána rögtön a szerelem (nevet).

4.Vannak visszatérő karakterek/motívumok a művészetedben?

Mivel nagy dinó b*zi vagyok, ezért ők rendszeres szereplői az animációimnak. Aztán imádom még a csoda lényeket: unikornisok, jeti, nagyláb, sellők, meg minden ilyen kis teremtmény, amiknek a létezésükben természetesen hiszek! Van még egy mókus, akinek egy levél a legjobb barátja (milyen aranyos és milyen szomorú), illetve van egy kis szív, aki állandóan szenved (ez vagyok én, haha). Na és persze az összes állatfaj.

5.Milyen viszony fűz a “Buffalo”-hoz?

SZERELEM!

Erről mondjuk az internet tehet leginkább. Nézegetem a képeket és akkor jön egy magastalpús kép, mondom “Ajaj, ez csoda szép!”. Aztán jönnek az emlékek Spice Girls, Emma Bunton, 90s, Emergency House aztán az aktuálisok Brooke Candy, Charlie XCX, Robyn, Neocamp, na meg Lady Gaga, de akkor például nagyon szomorú lettem, amikor megtudtam, hogy neki is van. Aztán nem bírtam tovább és vettem egyet, napokig tanultam benne járni, mert azt nehezebb, mint mondjuk táncolni… Szóval most van! Elég boldoggá tesz a tudat, de nem hordom sokat, nehogy elkopjon a talpa.

Unmistakable style, irony filled personal world

The name of Csaba Klement is not unknown in the hungarian underground scene, not to mention that the hungarian fashion world is also on it’s way to discover him for itself (the question is how much is a contemporary artist happy about that). His playful style, sarcastic point of view and his adorably sweet characters are disarming, every time one looks at them, and though not many know it from behind the computer, the creator’s dressing attitudes are also overwhelming.

He created the first campaign of my new event series Fashion Ball, but in my opinion it’s worth getting a little closer to Csaba and his figures.  That’s why I asked him some no ordinary questions, because his style of art is at least this free of clichés.

1.How do you describe your style?

There’s perhaps a little naive and minimal in it, sometimes it’s like children’s drawing, but we should not define it… I prefer thinking about my works as scribbles: moving scribbles, standing scribbles, scribbled scribbles, finished and unfinished scribbles. By the way I never thought I’ve got a concrete style, but one time I was asked to make animated portraits about a studio, I started to work them out, then sent them some of the portraits to get a feedback, and they wrote „not bad”, but they thought about making the portraits in my style.  Now I changed a little (didn’t use contour, worked with softer colors) to not get bored of myself.

If the best comment I’ve ever received: the „disgustingly cute” was a style, I’d pick that!

2.How seriously should it be taken?

Not at all, if it’s possible! I think nothing should be taken too seriously, let alone me. I’m also trying to dissect more serious questions and problems with my animations and drawings, but only in a superficial way and with humor, mock or with both at the same time. Mostly, I’d like to entertain, please and make people smile! This is the part (of life, too) that should be taken seriously, the rest doesn’t matter.

3.What are your springs of inspiration?

Everything is a spring of inspiration, that I experience with my sensory organs. There is no such thing that could not inspire me. I can enhance some of course: animals, movies, music, games, people, relationships, friendship, fears, features, INTERNET… etc. Uh, absolutely everything! Perhaps solitude inspires me the best, and love right after that (laughs).

4.Do you have recurring characters/motifs in your art?

Because I’m a dinosaur maniac they’re regular cast members of my animations. Furthermore, I adore miraculous beings: unicorns, yeti, bigfoot, mermaids, and every creatures like these, and of course I believe in their existence! There’s also a squirrell, who’s best friend is a leaf (how cute and how sad), and there’s a little heart, who’s suffering all the time (that’s me, haha). And certainly every animal species.

5.What kind of relationship is there between you and your “Buffalo”?

LOVE!

But this is the internet’s fault, mostly. I’m looking at the photos, and there’s a picture of a pair of wedges, and I say „Wow, that’s beautiful!”. Then memories come back, Spice Girls, Emma Bunton, 90s, Emergency House, then the actuals Brook Candy, Charlie XCX, Robyn, Neocamp, and of course Lady Gaga, but I felt so sad when I got to know that she owns them, too. Then I couldn’t take it anymore, and bought a pair, I was learning to walk in them for days, because it’s harder than dancing… So now I’ve got a pair! It makes me quite happy to know, but I don’t wear them a lot, for fear of that the treads would fray.

Animációk forrása: http://csabaklement.tumblr.com/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s