INTERVIEW

Portré: Süle Katalin

Ha jól emlékszem, olyan három vagy négy éve találkozhattam először személyesen Katival, aki szerintem a budapesti utcai divat igazi kuriózuma. Személyiségét, kisugárzását és elképesztő stílusérzékét rengeteg fiatal, magát divatőrültnek titulált egyén megirigyelhetné. Azt vallja, hogy ötven felett sem kell egyhangúan öltözködni az idősebb korosztálynak, s nem szükséges az egyre népszerűbb “még mindig azokat veszem fel, amiket húsz évesen” vonalat követni. Testünk az idő folyamán átalakul, így az általunk viselt darabok fazonjának is változnia kell. Mindezalatt belsőnk egyre érettebbé válik, ugyanakkor stílusunkat időről időre megreformáljuk. Szükségünk van önmagunk újradefiniálására.

Kati világa kétségtelenül inspiráló, éppen ezért szerettem volna részletesebben is beszélgetni múltjáról, jelenéről és a jövőjéről egyaránt. Bizonyára néhányatoknak érdekesnek tűnhet, hogy kérdéseimet tegező viszonyban tettem fel, ezt illetően egy magyarázattal tartozom. Beszélgetőpartnerem olyannyira fiatalos lendülettel és szenvedéllyel veti bele magát a kreativitás tengerébe, hogy abszurdnak tartottam volna a távolságtartó magázást. Enélkül is elég egyértelmű: minden tiszteletem Süle Kataliné!

_MG_9060

Mikor kezdődött a divat iránti szenvedélyed, a családod korábbi tagjai is ilyen érdeklődést mutattak a személyes reprezentáció iránt?

Keti Bredso név alatt  2006-óta tárom ki ruhatáram titkait olvasóimnak a blogomon. Úgy gondoltam, hiány a divatszférában az olyan 50 év feletti blogger, aki meri megosztani ruhatára titkait.  Gyerekként szüleim nagyon rám telepedtek, nem vehettem fel azt, amit akartam. Az Ő klasszikus, szabályokra épülő, visszafogott eleganciájukkal nem tudták befogadni az én lazább, könnyedebb és bátrabb öltözködési igényem, aminek elfogadtatásáért kemény harcokat kellett vívnom. Nem volt sok ruhám, ezért kényszerből korán kialakult bennem a kombinációs készség. Kiegészítőkkel viszont remekül tudtam egyéniségem kifejezésre juttatni. Talán ennek köszönhetem, hogy már fiatal koromtól tudom mi áll jól és rám jellemző. Tisztába vagyok azzal is, hogy aki nem áll be a sorba, azt környezete kinézi, de ez engem nem érdekel. Személyes blogom is egyfajta bátorítás nőknek, hogy merjék felvállalni magukat, viseljék bátran az extrább ruhákat és ne riadjanak meg attól, ha megjelenésük nem arat osztatlan sikert környezetükben.

Zseniális a lakásod, valójában egy kánaán minden merész és egyedi stílusra fogékony ember számára. Jómagam szeme is rengeteg apróságon megakadt. Tudnál mesélni párról? Gondolom mindegyiknek megvan a maga története…

Művészettörténész végzettségem sokat segít a különböző stílusok befogadásában, de ami igazán inspirál a lakberendezés és a divat terén az a letisztult, minimál stílus. Végtelen boldogsággal tölt el, ha valami régiből új dolog születik, ezért lakásomban magam festek, mázolok, barkácsolok. Szeretek  tárgyakat megmenteni, ezért nyitott szemmel közlekedek.  Ezeket a bútorokat is rokonoktól, ismerősöktől lomtalanítottam, amit stílusban hozzájuk illő anyagokkal kárpitoztattam.  Büszke vagyok az „ágas” csilláromra, amit egy neves design termék újrahasznosításával hoztam létre. Lakberendezésben alapelvem a régi és a kortárs tervezők darabjainak vegyítése, aminek jó példája a bécsi Hoffmann székek és a ’60-as évekből származó fémvázas garnitúra székeinek társítása egy most kapható Ikea üveg asztal körül.

A hivatalos Facebook oldaladon feltüntetted az alábbi fogalmat: “re-fashion designer”. Mit is jelent ez pontosan a Te esetedben?

SKartdress oldalamon olvasható ez a megnevezés. Kreativitásom kibontakoztatására a divat világában sikerült megtalálnom azt a szeletet, amely egyben öko-szemléletemet is tükrözi. Ez nem más, mint használt ruhák átdolgozása, azaz re-ruha készítése. Izgalmas, egyszerű, szellemes megoldásokat alkalmazva „restaurálom” a múlt darabjait. Az alkotás öröme folytán megváltoztatom a ruhadarabok  funkcióját, nadrágból szoknya lesz vagy ruhából top, természetesen mindig szem előtt tartva a hordhatóságot.

Mióta foglalkozol átalakításokkal?

A divat számomra az egyediség, az egyéniség keresésének eszköze. Olyan kevés dologra van ráhatásunk, de testünk és képe az, amit formálunk belőle. Évek során rá kellett jönnöm, hogy egykori harcaim a homogenizált öltözködési kultúra ellen folytattam, mert nem szerettem a sztereotípiákat, a valahova tartozás emblematikus jegyeinek hordását. A Zoób Katinál eltöltött egy év ébresztett rá, hogy elegáns és igényes öltözés nemcsak a pénzes embereknek kiváltsága. Aranybánya lett számomra az ezredforduló óta szaporodó turkálók kínálata, azóta keresem az egyedi és különleges darabokat. A DIY– azaz csináld magad- mozgalomnak hódolva, a turikban talált darabokból „egyedi” ruhákat hozok létre, ezzel próbálok üzenni a divat fogyasztóinak, hogy nem kell feltétlenül rabjává válni a fast fashion-nek és bedőlni a luxus márkák abszurd árainak.  Legyünk egyediek és tudatosan óvjuk környezetünket a globális divatipar káros hatásaival szemben.

Szerintem rengeteg fiatal és leginkább a divatszférában tevékenykedő ember példát vehetne rólad, ami a kitartásod, lehengerlő kreativitásodat és életerődet illeti. Vannak olyan emberek a magyar divatvilágban, illetve nemzetközi tekintetben, akik inspirálnak?

Régóta követem a divatot és a története is érdekel. Ahhoz, hogy újat alkossunk, ismernünk kell a múltat. 50 évvel ezelőtt a divat nemzetekhez kötődött. Volt francia, angol, német, sőt amerikai stílus is. Áhítattal figyeltük, követtük Párizst, a nagy divatházak kreációit, amit aztán mindenki koppintott, mert az volt a sikk, az elegancia ismertető jele. Egy amerikai turista a kockás nadrággal és edző cipővel a rossz ízlés szinonimája, ciki volt. Ma a divat is globalizálódott, a mielőbbi haszonszerzés lett az uralkodó.  A fast fashion uniformizál, megöli a kreatívitást, a tözsdére vitt márkák meg kiégetik a tervezőket. Most az edzőcipő sikk, követendő példa, mert sok tervezőt a streetfashion inspirál. Persze vannak tervezők, akiket követek és szeretek, akik a mai napig csodákat kreálnak. Nemzetközi téren kedvencem Maison Martin Margiela dekonstrukciós szemlélete, Viktor&Rolf  humora, Yohji Yamamoto, Rei Kawakubo absztrakciója, Junya Watanabe szoborszerűsége, de szeretem Lanvin eleganciáját és lenyűgözve figyeltem a Galliano által vezetett Dior bemutatókat, csodás műalkotásokat. Számomra Ő az etalon. Magyar divattervezők körött Anda Emília poetikussága elbűvöl, szeretem a NUBU más művészeti területtel való finom kapcsolódási pontjait és természetesen figyelem a fiatalokat is, akik között sok a tehetséges, mint annCHI és Gottlieb Réka.

A szakdolgozatomat az utcai divatról mint kommunikációról írtam. Ebben több ízben is foglalkoztam a rendszerváltás előtti street fashion világával. Milyen tapasztalataid vannak az akkori öltözködési szokásokról, illetve mennyire tudtál azonosulni velük? 

Mindig voltak és lesznek sztereotip öltözetek, senki nem tud kibújni a valahova tartozás vizuális jegyei alól. A szocialista időszakban is lehetett tudni ki hova tartozott.  Egy művészeti iskolást már kilométerről felismertél és tudtad ki az irodai dolgozó, a közalkalmazott. Voltak ruhadarabok, amiket csak bizonyos helyeken lehetett beszerezni, sorba álltál egy extra spanyol cipőért a Corso-üzlet előtt. Ha egy kicsit adtál magadra, akkor az S-Modell hálozatban vásároltál vagy előtte az Iparművészeti Vállalat bolthálózatában, ahol iparművészek által tervezett ruhadarabokat találtál. A farmerért az Ecserire kellett menni, egy státuszszimbólum volt. A bölcsészekről nem is beszélve, akik a jellegzetes Tisza tornacipőben, Alföldi papucsban, népi rakott szoknyákban és lajbikban jártak.  Már aki, mert én a ’70-es évek végén jöttem vissza Dániából, ahol 5 évet éltem és engem megfertőzött a skandináv ízlésvilág. Valahogy kilógtam az átlagból, ahogy és amit felvettem.

Vannak olyan művészek  – akár más ágazatokból – , akik nagy hatással voltak rád korábban?

Természetesen van. Művészeti tanulmányaim során a Bauhaus volt rám nagy hatással. Szeretem a mai napig a skandináv és az olasz designt, érdekel a modern építészet, belsőépítészet. Évekig dolgoztam műkereskedelemben és akkor kerültem közel a festészethez is.

Bár tudom, hogy sokaknak kicsit unalmas lehet a kérdés, azonban biztos vagyok abban, hogy válaszod cseppet sem az. Mit gondolsz a magyar utcai divatról? Milyen észrevételeid vannak a nők, illetve férfiak öltözködési szokásaival kapcsolatban?

Nem vagyok kibékülve a globális uniformalizálódással.  Minden divatlap – tisztelet a kivételnek – ránk tuszkol követendő „celeb” szetteket.  Mondanom sem kell, ezek zöme a filmvilág csillagai, akik számomra soha nem voltak követendő példák, sem öltözködésben, sem életvitelben. A magyar emberek ezeket az újságokat olvassák, követik a példákat és észre sem veszik, mennyire nincs karakterük, egyéniségük. A magyar utca képe még mindig szürkébb a kelleténél, lehetne sokkal színesebb és változatosabb. Ezt azért tartom szomorúnak a jelenlegi helyzetet, hiszen sok a szép nő és jóképű férfi hazánkban. Az idősebb nőknek nem lenne szabad elhagyni magukat és feladni a színességre és csinosságra való igényüket. Mottóm: „50-en túl is van élet és divat” . 

Mi volt az eddigi legnagyobb elismerés, amit a kiemelkedő stílusérzéked révén kaptál? 

Egy kivételesen jó stílus és kvalitás érzékkel megáldott művészettörténész kollegám szavai a mai napig itt csengnek fülemben. Egy Antik Enteriőr vásáron, amikor meglátott az akkori szettemben, a következőt mondta: „Kati, Te vagy Budapesten a legjobban öltözött nő”. Ezt a kijelentést nagy becsben tartom. Másik nagy elismerés, hogy a Simonovics Ildikó művészettörténész által rendezett „Street Fashion Múzeum- utcai divat egykor és ma”  című 2012-es  kiállítás anyagában szerepeltem, ráadásul az ott bemutatott szettem ma már a Kiscelli Múzeum kortárs gyűjteményét gyarapítja.

Örömmel tölt el, valahányszor találkozunk egy-egy divatorientált rendezvényen. Mennyire tartod előre tervező típusnak magad az öltözködésed kapcsán? Egy-egy esemény előtt mennyi időt szánsz az előkészületekre?

Nem döntöm el előre, hogy mit veszek fel. Sokszor a kényelem előbbre való nálam, mint az „elegancia”. Mindig az aktuális időjárás, illetve a hangulatom befolyásol választásomban. Persze, ha van egy új darabom, amit éppen túrtam vagy átalakítottam, azt azonnal szeretem felvenni.

Szerintem sok olvasót érdekelhet, merre vásárol Süle Katalin. Vannak kedvenc lelőhelyeid a városban, ahova előszeretettel térsz vissza?

Nem jellemző. Gyalog közlekedem, így mindig azon a környéken nézelődők, amerre dolgom akad. Szeretek felfedezni, szeretek jó dolgokat olcsón kifogni. A nagy turkálókat, mint a Háda is, azért szeretem, mert egy helyen sok minden megtalálható.

Tudom, hogy figyelemmel kíséred a magyar tervezők pályafutását. Van kedvenced? Miért tartod őt/őket kiemelkedőnek?

Erről külön lehetne párbeszédet folytatni. Figyelem a palettát, meg is van a véleményem, de félek, hogy sokan megsértődnének, ha őszintén kifejteném véleményemet. Ezért inkább csak figyelek. Igen, vannak kedvencek, de én nem tartozom azok közé, akik szponzorálni tudják termékeiket. Tehát nem én vagyok a vásárló rétegük. Amit tehetek és teszek is, hogy szívesen hordom több cég ruháját és bemutatom, hogy az 50 felettiek lehetnek bátrabbak a design termékek viselete terén. A 2013-as Art Fair Budapest művészeti vásáron a „The Art I Live In” projekt keretén belül több magyar tervezőtől válogattunk ruhákat, kiegészítőket, amit az utca emberei viseltek, ezzel próbáltuk közelebb vinni a divatot más művészeti ágazatokhoz.

Több szakmabelivel folytatott diskurzus alatt rengetegszer hallottam, hogy szerintük egy bizonyos kor felett az emberek képtelenek elengedni szokásaikat. Így például 20-30 éve ugyanolyan fazonú, mintájú darabokat hordanak. Mit gondolsz erről?

Valóban sokan nem tudnak elszakadni egykori önképüktől, nem képesek az idő múlásával megbarátkozni. Ez azért rossz, mert a viseletet vizuális közvetítő eszköze belsőnknek. Sokkal többet árul el rólunk, mint a gondolataink.  Ha valaki nem képes öltözködési vagy hajviseleti szokásain változtatni az évek során, az gondolkodásmódjára, értékítéletére is jellemző. Életünk során minden változik. Furcsa lenne, ha pont testünk, és annak képe ne változna. Az van harmóniában önmagával, aki 6-7 évente teljes ruhatárát is képes megújítani.

Beszélgetésünk előtt két összeállításodat is megörökítettük Farkas Évi divatfotós közreműködésével. Mit tudnál elmondani az outfitekről? Mi volt a koncepció? 

Őszi, meleg színekre épített szettemet a H&M-ben vásárolt lakk szoknya köré építettem és arról szól, hogyan lehet egy trendi darabot megbolondítani vintage kabáttal és a kiegészítőkkel. Turiban talált biciklitáskám hátizsákká változtattam.  Fekete-piros összeállításommal üzenni kívánok az 50 feletti nőknek, hogy merjenek színesen öltözni, bátran párosítsanak különböző anyagokat egymással, legyen az a bőr, csipke, bársony vagy pamut. Mindkét szett érdekessége, hogy fillérekből raktam össze. A fekete-piros összeállítás esetében a kabát, a blézer, a piros szoknya, illetve a csipke szoknya másodkézből vannak, míg a kiegészítőket, a kalapot, az ezüst táskát és a cipőt leértékeléskor vettem.

Inspiratív eszmecserénket egy ideje már a fejemben motoszkáló kérdéssel zárnám: honnan jött a rózsaszín haj ötlete? Nagyon jól áll!

Köszönöm. A Close szalon színtechnikusa, Iglódi Judit kért meg, hogy legyek modellje egy fotózáshoz.  Izgalmas kísérlet volt mindkettőnk részére. A hajszín változásait folyamatosan dokumentáltam, ami külön élmény volt számunkra. Hajam színe már sokkal világosabb, lassan el fog tűnni belőle a festék és újból visszatérek a majdnem fehér hajszínemhez. Ki tudja meddig! Szeretem a kihívásokat…

4 thoughts on “Portré: Süle Katalin

  1. Én is csak gratulálni tudok mindahhoz, amit Süle Kati az elmúlt évek alatt véghezvitt, véghezvisz. Katit már nagyon régen ismerem: kivül-belül izgalmas, minden percben meg tud újuln! Számára minden anyag, forma, szín egy kihívás, lehetőség egy új dizájn létrehozására, majd abból egy újabb lépés egy még újabb formáció létrehozására. Valóban különleges tehetséggel bánik mindennel, ami a szeme elé kerül, s amit a kezébe vesz. Mindenbe belelát, átlát…átváltoztat: valóban, mi nők, a Nagy Generáció megtestesitői, legyünk merészek, képesek arra, hogy elinduljunk az átváltozásunk útján: Katival, kézenfogva!
    Sok sikert Katinak és nekünk, együtt!
    Gerő Judit

    • Köszönöm, judit, valóban a Nagy Generációnak szüksége van frissülésre, hogy ne legyünk láthatatlanok a fiatalok mellett, de ezt elsősorban magunk miatt kell tenni, és hogy példát mutassunk a következő generációnak is…

  2. Visszajelzés: Turquoise | ⎮BENCECSALAR⎮

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s