EVENTS/NEWS

CUP OF FASHION – Generation Y

Az első Cup of Fashion után sincs megállás, mert május 15-én, szerdán este 6 órától újra elfoglaljuk a Púder Bárszínház különtermét, hogy egy újabb érdekes témát boncolgassunk baráti környezetben, oldott hagulatban. Itt az ideje, hogy folytassuk a kortyolgatást és egy újabb csészényi divat társaságában beszélgessünk a magyar divatszféra vezető alakjaival.

A tétet emeltük, ezúttal négy vendég fogja megosztani velünk érdekes tapasztalatait:

  • Oltai Kata, kurátor, aki sikert sikerre halmoz. A kortárs művészetek szakértője korábban a Ludwig Múzeum kurátoraként tevékenykedett, jelenleg pedig szabadúszóként igyekszik a kultúrára fogékony és művészetekre vágyakozó embereket magával ragadni.
  • Sármán Nóra, Magyarország egyik legkeresettebb és legtehetségebb divattervezője, akinek alkotásai többek között már Párizs, Milánó és Barcelona kifutóit is megjárták. Romantikus hangulatú ruhái mindenkit elvarázsolnak, akárcsak a tervező személye.
  • Benus Dániel, a Daniel Benus márka designere 2011-ben megnyerte a Fashion Awards-on a legjobb fiatal divattervező címet, azóta pedig számos kreációval örvendeztette meg a stílusra szomjas magyar férfiakat.
  • Zsólyomi Norbert, Magyarország vezető divatfotósa, aki 2011-ben hazavihette a legjobb divatfotósnak járó Fashion Awards díjat. Norbi olyan nagy magazinoknak készít rendszeresen anyagokat, mint a Glamour, Elle, Marie Claire, InStyle és a PS Magazin. Munkái személyes kedvenceim közé tartoznak, így megtisztelő, hogy a BENCECSALAR.com-nak is több fotót készített korábban.

A beszélgetés témája: Y GENERÁCIÓ

Mit is jelent pontosan?

Az Y generáció (1976 és 1995 között született emberek) egy egészében új nemzedék, amelynek tagjai a technika látványszerű fejlődésével együtt nőttek fel. A fogyasztói társadalom alakítója és húzórétege tökéletesen eligazodik a legújabb trendek között, életvitelükre pedig a pörgés és a modern, haladó gondolatok preferálása a jellemző.

Vendégeink mesélnek majd pályafutásuk kezdetéről, az esetleges buktatókról és érvényesülési lehetőségekről. Ráadásul a magyar divatszakma előnyeiről és hátrányairól, valamint a kortárs művészetek világáról is szót ejtünk az este folyamán.

Sok szeretettel várunk mindenkit május 15-én a Púderben!

FACEBOOK EVENT

CUP OF FASHION – Generation Y  kampány

Fotó: Wanda Martin – Photographer
Smink: Eszter Galambos makeup artist, Leticia Patat sminkes
Haj: Szamosi Judit
Modell leány: Dorina Csalar
Szemüveg: mrs Herskin
Ruhák: Mark Molnar, H&M

A helyszínt köszönjük a Művész Kávéház vezetőségének!

One thought on “CUP OF FASHION – Generation Y

  1. Visszajelzés: New Wave #3 | ⎮BENCECSALAR⎮

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s